KulturSzalon

 

Itt van például ez a fránya alternatíva. Néhány hónappal ezelőtt már írtam róla, és nem biztos, hogy akkor igazam volt. Kíváncsiságból elkezdtem hát figyelemmel kísérni e szó sorsát a hazai médiában. Azóta a példatárban 91 mondat gyűlt fel, közülük 23 szerzője használta pontosan a kifejezést. Vagyis minden négy politikus, tudós, művész és újságíró közül három rosszul alkalmazta a nyilvánosság előtt. Az alternatíva ugyanis azt jelenti a szótár szerint, hogy „olyan eset, amelyben két lehetőség között lehet választani”. 

 

Azt hiszem, könnyebb megérteni a jelenséget, ha szétszedjük a latin kifejezést. Az ’al’ azt jelenti, hogy más, a ’ter’ meg azt, hogy út, az ’alter’ tehát más út, ha úgy tetszik: a másik. Kiszelly Zoltánnak a tévévita hevében vagy úgy kellett volna fogalmaznia, hogy „Mindig nézzük a lehetőségeket!”, vagy úgy, hogy „Mindig nézzük az alternatívát!” Ahogy elnézem a terjedelmes példatárat, három hibaforrás rajzolódik ki.

 

Leginkább a politikusok hajlamosak azt hangoztatni, hogy ennek a pártnak vagy kormánynak, mármint az övéknek nincs alternatívája. Miért ne volna? A párt alternatívája egy másik párt, a kormányé pedig egy másik kormány. Egyéb közszereplők arra hajlamosak, hogy többes számban használják a ’másik’ latinosított változatát, holott az alternatíva eleve kettőt jelent. A harmadik hibaforrás a második túlbonyolítása. Ha valaki két alternatíváról beszél, az bizony négy lehetőséget sejtet, ha háromról, akkor meg hatot.

 

Gyerekkoromban Kiskőrösről elhoztak a Városligetbe, a Fővárosi Nagycirkuszba. Szájtátva néztem a bohócot - azóta már tudom, hogy civilben Eötvösnek hívták -, akitől elvették a trombitáját, mert hamisan játszott rajta. Ez azonban korántsem zavarta, a tarka gúnya belső zsebéből ugyanis előkotort egy szájharmonikát, és ezt kiáltotta: „Van mááásik.” Az alternatíva ebben az értelemben fontos szó. Számomra nemcsak azt jelenti, hogy választani lehet két lehetőség közül, hanem azt is, hogy szélsőséges helyzetben a cselekvés lehetőségei vagy-vagyra szűkülnek.