Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Rendhagyó érettségi találkozó

Tegnap, a kecskeméti vasútállomáson vettem egy Petőfi Népét. Régen volt a kezemben, itt, budapesti otthonomban inkább a digitális változatát olvasgatom. Sok a helyi anyag, rengeteg az apró cikk, a helybéli kollégák csakugyan helyi újságot szerkesztenek. De ha így van, akkor miért nincs benne, hogy háromnegyed tizenkettőkor lesz Feri temetése?
Kint, a temetőben középiskolai osztálytársaim közé álltam, és suttogva kérdeztem tőlük, találkoztak-e valamelyik korábbi számban a Feriről írott nekrológgal? Rázták a fejüket, pedig ők gyakrabban lapozgatják az újságot. Ha nem tévednek, vajon mennyire vehető komolyan a lap ars poeticája, hogy az olvasók felé fordul? Ha meghal a megyeszerte ismert focista, majd edző, mellesleg pedig iskolai testnevelő, akinek a keze alatt több ezer gyerek sportolt, akkor a megyeszékhely napilapja nem búcsúzik el tőle legalább néhány sorban?
Ezen csak utólag tűnődöm. Tegnap délben, a nyitott sírnál odamentem inkább az özvegyhez, és átnyújtottam neki egy fényképet. 1956 őszén készült, a II. Rákóczi Ferencről elnevezett általános iskola udvarán. Én legelöl, a bal szélen állok, mert jobbhátvédet játszottam az osztályválogatottban. A futottak még közé tartoztam, mindig lefutottam ugyanis a balszélsőt. Igaz, a labdát is elhagytam - így lettem később sprinter. Feri a leghátsó sorban, középen áll, ő volt a középcsatár és persze a csapatkapitány is. Miközben a pap beszélt róla, gyakran ismétlődő jelenet ötlött fel. Már a gimnáziumban Nyaviga tanár úr kihívta a táblához, és kérdezett tőle valamit matematikából. Ő kétségbeesetten nézett ránk, és gyanítom, még a kérdést sem értette. A focit annál komolyabban vette, talán nem sértem meg az özvegyét, ha feltételezem, hogy legnagyobb szerelme a labda volt.
A temetés után kiültünk a közeli vendéglő teraszára. Mi, heten a Katona József Gimnázium IV. b. osztályából. 2009-ben találkoztunk utoljára, két év múlva lesz fél évszázada, hogy érettségiztünk. Valamelyikünk táskájából előkerült a lefotózott és kinagyított tabló. Huszonketten jutottunk túl a nagy megmérettetésen, és már nincs köztünk P. Karcsi, Sz. Sanyi, R. Karcsi (ő öngyilkos lett), a Kisvárkonyi, aztán Sziszi, és most Feri. Vagyunk még tizenhatan, ketten azonban disszidáltak, ők nem járnak az érettségi találkozókra. A tizennégyből viszont minden második eljött Feri búcsúztatására, el is határoztuk, hogy ezután nem ötévenként, hanem évenként futunk össze. Hacsak nem jön közbe újabb temetés.