KulturSzalon

 

Lévén állás nélküli diplomások, eltűnésük arról árulkodik, hogy végre azt művelhetik, amire kiképezték őket az állami felsőoktatásban. Leginkább azzal a pályakezdő értelmiségivel jöttem ki, akivel reggel kilenc körül elég gyakran találkoztam a lépcsőházban. Többnyire Max Weber történetfilozófiájáról beszélgettünk. Meghatott, hogy szót válthatok valakivel hajdani diplomamunkám alanyáról és tárgyáról. Csak fent, az ötödik emeleten jutott eszembe, hogy az újságkézbesítés hajnali foglalatosság. Ha a filozófia szakon végzett ismerősöm normálisan látta volna el a kenyérkereső tevékenységét, aligha futottunk volna össze a lépcsőházban. 

 

A postaládát egyébként néhány perce néztem meg, és a 168 Órának se híre, se hamva, noha már tegnap meg kellett volna érkeznie. Az új kézbesítő kihozta ugyan a HVG-t, a másik hetilapot azonban elfelejtette bedobni. Alacsony, csinos lány, a múlt csütörtökön beszélgettünk is, amikor ebéd után, félnapos késéssel nyomta kezembe Mester Ákosék lapját. Odáig még nem jutottunk, hogy elmesélje, milyen diplomával nem helyezkedhet el a szakmájában. Az ógörög vagy a szanszkrit nyelv iránti érdeklődést nézem ki belőle, esetleg az állástalan andragógust, óvodapedagógust vagy médiakutatót. Azt hittem, sikerült meggyőznöm arról, hogy a jelenlegi munkája hajnali elfoglaltság, ám a jelek szerint rossz néven vette tapintatosnak szánt megjegyzésemet. Másfél nappal a megjelenése után sincs kezemben az ellenzéki újság.

 

Mégis szerencsém van, mert a búvópatakként fel-felbukkanó hetilap kiadóhivatalában nem a goromba férfiút, hanem a kedves hangú hölgyet fogtam ki. Megnyugtatott, hogy a kerületünkben sok baj van a kézbesítéssel, örüljek, hogy eddig megúsztam a Magyar Posta nem igazán kikristályosodott terjesztési gyakorlatát. Ígéri, hogy szombaton, legkésőbb hétfőn megkapom a hiányzó lapszámot, bocs. Oké. A baj csak az, hogy ha utcai standon vettem volna meg a 168 Órát, már tegnap elolvashattam volna.