KulturSzalon

Mikor rájössz, hogy életedben valami, ami tartotta benned a lelket, ami vigaszt nyújtott, ami reményt adott, és te álmodhattál, véget ért, akkor egy pillanatra belehalsz ebbe az érzésbe. Mert nem lesz már ok a kilátástalanságban, ami arra ösztönöz, hogy kitarts, nem lesz perc, melybe áhítattal belemélyedhetsz, és nem lesz óra, mikor tudod, Ő még van. Még ha csak álmaidban lehetett is veled. Számíthattál rá a jövőben, a jelent pedig átvészelted.
            És ő nincs többé. Se ébren, se álomba mélyedve. Hited, mely benne élt, mely életben tartott, most elhagyott. Fáj, megtör, felemészt. Menekülnöd kell az érzéseid elől, lehajtani fejed puha párnádra, és elsírnod az éjszakának azt a fájdalmat, melyre nem voltál még felkészülve.
            De ébresztő, királykisasszony! A fehér ló már elvágtatott, s ki rajta ült, most másnak adta testét, lelkét. Az álomnak vége, s kinek pillantására oly sokat vártál már másé, s te úgy cipeled bánatod, mint aki a hátán egyedül hordja a világot. A világot, melyet valóságosnak véltél, kecsegtetted magad, s életednek oly furcsa értelmet adott, most magad maradtál. Lesznek még szép éjszakák, mikor álmodsz, s felébredve magaddal akarod lopni őt a fázós hideg reggeleken, de te is tudod, hogy az álom szertefoszlik, s csak megnehezíti a napod, hogy az a röpke pillanat nem valós, s te még fájóbban fogod átélni.

            Könnyeid tengerén át hiába nézed fakult képét, az ma már csak egy gyűrött papírdarab marad. Csalóka lidérc, mely megpróbálja elhitetni veled azt, ami már nem létezik többé. Ébredj fel, s fogadd el azt, amit már oly sokan átéltek veled együtt, hogy az élet megy tovább! Remélj, bizakodj, képzelj el egy szebb jövőt nélküle, s élj teljes életet úgy, hogy kitárod azt a világot melyben éltél, s befogadsz minden szépet és jót, ami még vár rád!