Jelenlegi hely
Itt már mindenki zsidózik?
2012. június 28. 12.15 | zoldi.laszlo
Egy magyar újságíró évtizedeket töltött emigrációban. Nemrégiben nyugdíjaztatta magát, és hazaköltözött. Bejárta az országot, beszélgetett a régi ismerősökkel, megismert új barátokat, és néhány hónap múltán arra a következtetésre jutott, hogy itt még a zsidók is zsidóznak. Két friss példa.
A Jobbik egyik politikusa, Szegedi Csanád európai uniós parlamenti képviselőként tengeti az életét. Híre kelt, hogy megmérkőzik Vona Gáborral a pártelnöki pozícióért, de aztán meglepetésre visszahúzódott a fényes brüsszeli elszigeteltségbe. Az újságírók találgatták az okot, amely a Kurucinfo nevű szélsőjobboldali portálon közölt családfából derült ki. Az antiszemita húrokat pengető politikus nagyanyja megjárta az auschwitzi haláltábort. Él még a nagyi, és most már talán időt szakít az unoka, hogy megkérdezze tőle, vajon mit jelent a karjára tetovált számjegy.
De nemcsak antiszemita zsidók zsidóznak Magyarországon, eme épületes történettel egy időben robbant ki egy másik botrány is. Rabbi leplezte le a hitközségek bizalmi állásban lévő ügyvédjét, akinek a mamája állítólag nem is zsidó. (A hagyomány szerint csak az számít zsidónak, akinek az édesanyja az.) Bizonyára ennek a leleplezésnek is van logikája, talán nem szervezeten belüli vetélkedés, hanem anyagi vagy más természetű. A lejáratási akciók időbeli egybeesése azonban arról árulkodik, hogy 2012-ben a kiközösítés (exkommunikáció) szándékával véghez vitt családfa-kutatás átlépte a nyilvánosság ingerküszöbét. Ha már a holokauszt-túlélő nagyival megáldott szélsőjobbos politikus után szaglásznak a párttársak, ha már rabbik nyomoznak a hitközségi ügyvéd mamája után, akkor valami elromlott ebben az országban.
Az állami felsőoktatásban dolgozóként fiatalok között forgolódom. Miközben a legutóbbi száz év médiapolitikájáról beszélek nekik, csak annyira hozom szóba az úgynevezett zsidókérdést, amennyire szerepet játszott a korabeli nyilvánosságban. (Volt idő, amikor emberi sorsok százezreit határozta meg.) Azt tapasztalom, hogy a kommunikáció szakosok tudatáig elhatol az „érdekes” téma, még az összefüggéseket is hajlamosak megérteni, mindazonáltal távolinak tartják, a mindennapokban nem is foglalkoztatja őket. Más gondjuk van, például a létfenntartás. Vajon miért szorgalmazza a felnőtt társadalom, hogy a tizen-huszonévesek körében is divat legyen firtatni a származást?
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
