KulturSzalon

Napok teltek el a könyvpremier óta, amelyen a Napvilág Kiadó két kötetet mutatott be. Bár a sok századik sajtótájékoztatón vettem részt, mégis vissza-visszarévedek az A 38-as hajón történtekre. A moderátor Baló György arca van előttem.

Kóstolgatom a hasonlatot, hogy olyan, mint az obsitos harci mén, „ami” zabot ropogtat az istállóban. Tulajdonképpen jól érzi magát, de ha harsan a harci kürt, az orrlyukai kitágulnak, fölcsapja a fejét, és rángatja a kötőféket. Igen ám, de mi, újságírók az anyánkat is eladnánk egy poénért, márpedig az nem jó cím, hogy Baló, a harci mén, a csataló viszont még rímel is a vezetéknév utolsó két betűjére. Viselője az asztal jobb szélén ült, a legközelebb hozzám. Ezért figyeltem föl arra, hogy milyen fáradt az arca.

Utoljára október végén beszélgettünk Makón, az ifjúsági Pulitzer-díj ünnepségén. Már akkor megjósolta, hogy a közszolgálati tévétől nyugdíjba küldik, ami lám, be is következett. Üldögél otthon, próbál normális üzemmódra kapcsolni a pörgős életformáról. Most pedig elvállalta ezt a haknit, és a szervezők képtelenek két mikrofont szerezni az öt vendég számára. Mérgében gyorsan be is jelenti, hogy kezdődik a beszélgetés, kábé egyórás lesz. Kijelölte tehát a kereteket, és már adja is tovább a mikrofont. Jellegzetes formájú füzetbe jegyzetel valamit, az a benyomásom, hogy számlatömbbe, és a honorárium rovatot tölti ki.

Aztán elhangzik egy mondat Csepeli György szociálpszichológus szájából: „A magyar történelemben az utolsó és egyetlen karizmatikus politikus Kossuth Lajos volt.” Kuncogás a nézőtéren, B. Gyuri fölkapja a fejét. Meghallotta a harci kürtöt, és életre kel. Magához ragadja a mikrofont, kérdésekkel bombázza a beszélgetőpartnereit, erélyesen irányítja a vitát. Újra elemében van. Mint amikor a közszolgálati televízióban vagy rádióban műsort vezetett, és reszkettek tőle a politikusok. Nem föltétlenül azért, mert indoklásra kényszerítette őket, ezt már megszokták a demokrácia két évtizede alatt. Azért inkább, mert felkészültebbnek bizonyult náluk, mellesleg műveltebbnek is.

Figyeltem az erősen kopaszodó, pocakos újságírót, és hirtelen megértettem a sorsát. Amerikában vagy Németországban még műsora lehetne, főidőben. Nálunk, a Nyugat-Balkánon azonban, ahol az éppen országló kormány mindig elfoglalja a közszolgálati médiumokat, a nyilvánosság államilag ellenőrzött istállóiban nincs helyük a köz szolgálatára trenírozott méneknek.