Jelenlegi hely
Hogyan kéne naplót írni?
2012. július 9. 11.29 | admin
Hadas Bianka az egyik kedvenc tanítványom. Ennek két oka van. Az egyik, hogy lusta szerkesztő vagyok, márpedig keveset kellett bajlódni a kézirataival. A másik meg az, hogy amiről ír, azt átszűri magán. Ezért sem estem kétségbe, hogy nem az újságírást választotta. A mi szakmánk ugyanis épp az ellenkezőjét kívánja: leginkább mások gondolatait kell megfogalmaznunk. Akik saját magukkal foglalkozhatnak, azok a főmunkatársak, és Bianka aligha kezdhette volna kiváltságosként egy szerkesztőségben.
Tegnap segítséget kért a közösségi oldalon. Végre állandó munkahelyre lelt, és azt írja, hogy „a melóélmény kívánkozik ki belőlem”. Olyan digitális fórumra áhítozik, ahol csak azokkal oszthatná meg az élményeit, akiknek ad a véleményére. Ebben tanácsot adnak majd neki, akik nálam otthonosabban mozognak a számítástechnikában. Azzal viszont talán én is segíthetek, hogy elmesélem, mire való a napló. Tizenegyedik éve írom ezt a Médianaplót, túl vagyok a négyezredik széljegyzeten. Miért ne spórolnám meg a kacskaringókat annak, akit amúgy is kedvelek?
Többször kezdtem a naplóírásba, de néhány hét múlva abbahagytam. Mígnem kezembe került Márai Sándor naplója, amelyben azt fejtegeti, hogy miközben ül az írógép előtt, úgy érzi, mögötte áll az olvasó, és a válla fölött kukucskál a kéziratba. Ez a mondat olyan volt, mint amikor a mágnes összerántja a vasreszeléket. Rájöttem, hogy a napló nyilvános műfaj, pláne, ha a nyilvánosság eszközrendszeréről, a médiáról szól. Úgy írom meg magamnak a gondolataimat, hogy másoknak szánom őket. A felismeréstől azonban még nem lettek jobbak a naplójegyzetek.
A mennyiség akkor váltott át minőségbe, amikor nem annyit írtam, amennyi kikívánkozott belőlem, hanem harminc sorban szabtam meg a napi penzumot. Megértettem, hogy csak egyetlen témát vesézhetek ki. Azt is, hogy nem a jegyzet, hanem a széljegyzet műfajában kell gondolkodnom. A glossza ugyanis hasonlít a vájatokkal mélyített mézcsorgató pálcára: ami lecsöpög, az fölösleges. Úgy az ezredik megjelenése után derült ki, hogy az a legegyszerűbb, ha a jelzőket húzom ki. Ma már ott tartok, hogy elsőre huszonkilenc vagy harmincegy sort írok, és csupán a plusz-mínusszal kell bíbelődni. (Megszámoltam, ez most harmincegy sor, de mire Bianka elolvassa, már ki is húztam egyet.)
