KulturSzalon

 

Kevesen tudják, hogy vagy tíz évvel ezelőtt az SZDSZ-es pártvezető Kuncze Gábor rendhagyó módon kampányolt. Úgy járta az országot a népszerűsége csúcsán álló Vágó Istvánnal, hogy a tévés műsorvezető a számára rokonszenves párt kedvelhető képviselőjének kölcsönözte a képernyőn szerzett hitelességét. Csakhogy ez nem azt jelentette, hogy ő kérdezte volna a politikust. Például a Hajdú-Bihari Napló arról számolt be, hogy Balmazújvárosban - ahol egy helyi szabaddemokrata eséllyel harcolt a polgármesteri székért - a közönség előtt Kuncze Gábor kérdezgette Vágó Istvánt.

 

A dörmögős hangú, jó humorú politikus azóta is kacérkodik az újságírókkal és az újságírással. Hol ide ül, hol oda; hol kérdezik, hol kérdez. Ha éppen nem vezet pártot vagy minisztériumot, műsort vezet a Klubrádióban vagy az ATV-ben. Most, az Egyenes beszédben éppenséggel nem ő kérdezett, ő csupán azt válaszolta a többször is föltett kérdésre: ha úgy érzi, hogy sokan akarják, akkor újra megpróbálkozik a pártban való politizálással. (Vajon melyikben?) Nem lep meg Kuncze pilinckázása a két szakma között. A nemzetközi munkásmozgalomból tucatjával említhetném azokat, akik a legműveltebb munkásrétegben, a nyomdászok között kezdték, aztán cikkírásra és lapszerkesztésre adták a fejüket, majd a parlamenti politizálásig jutottak el.  

 

Arra már kevesebb a példa, hogy valaki politikusból lett volna újságíró. Fordítva azért nehezebb, mert az újságírók a nyilvánosság képviselői, és elvileg az össztársadalmi érdeket képviselik, a politikusok viszont gyakorlatilag a pártjukat. (A párt kifejezés a latin ’pars’ szóból származik, amely részt jelent, egy politikus eleve részérdeket, pártérdeket képvisel - ha csak nem államférfi.) Az újságírásból tehát vezet út a politikába, ám a politikából nehéz visszatérni az újságírásba. Kuncze Gábor szemlátomást keresi helyét a Nap alatt. Még nem döntött, én azonban mindkét minőségében szívesen fogadom. Az a portéka ugyanis, amit kérdezettként vagy kérdezőként kínál, nézhető és hallgatható.