Sikeresen lezajlott a Váci Dunakanyar Színházban a 16. Kaleidoszkóp VersFesztivál, amely a vers valamennyi megnyilvánulási formáját megmutatta a közönségnek. Vasárnap késődélután ünnepélyes gálán adta át Lutter Imre fesztiváligazgató a Kaleidoszkóp-díjakat a legjobb versmondónak és versfilmes alkotónak.
16. alkalommal nyitja meg kapuit a Kaleidoszkóp VersFesztivál, amely a vers valamennyi megjelenési formájából ízelítőt ad az érdeklődőknek. Versmondás, verszene, versfilmek, versszínház és verstárlat várja a nézőket a Váci Dunakanyar Színházban november 25-től 27-ig, egész hétvégén. Minden program ingyenes!
A Belau az Island of Promise című bemutatkozó videójával tűnt fel a hazai zenei életben, amely számos elismerést gyűjtött be. A zenekar a nyár folyamán közel 40 koncertet adott, köztük a legnagyobb hazai fesztiválokon. Az első lemezük, The Odyssey címmel a napokban jelent meg, amelynek exkluzív bemutatóját az A38 Hajó fedélzetén tartják november 26-án.
A napokban nyitotta meg kapuit a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren.
A Magyar Kézműves Szövetség és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) rendhagyó divatbemutatót szervezett, ahol ismert televíziós műsorvezetők: Bényi Ildikó, György-Horváth Zsuzsa, Kozári Réka, Novodomszky Éva és Gaskó Balázs, valamint Bán Teodóra a BFTK ügyvezetője mutatta be a magyar kézművesek gyönyörű darabjait.
A történet hősei budapesti rendőrök, akik egy rituális gyilkosságsorozat tetteseit üldözik. A nyomozásban végletekig kimerült zsaruk egyszerre vadászok és vadak ebben a játszmában, az áldozatok ugyanis egytől-egyig rendőrök...
Filmvetítés az Uránia Nemzeti Filmszínházban, és országszerte.
Ha szeretik a fogathajtó és díjugrató versenyeket, a különleges ételeket, akkor nézzék meg a Nyírbátori II. Lovas- és Gasztro-fesztivál tv-összefoglalóját. A két napos eseményről készült műsort 2016. november 14-én, hétfőn, 23.10-kor az ATV-n, 19-én, szombaton, 23 órakor pedig az ECHO Televízió képernyőjén láthatják az érdeklődők.
November 12-ig lehet jelentkezni az idei Kaleidoszkóp VersFesztivál versenyeire, amik a Váci Dunakanyar Színházban zajlanak e hónap végén. Az 56-os forradalom tiszteletére forradalmi versekkel, Shakespeare évfordulóján pedig szonettmondással és énekléssel szállhatnak versenybe kicsik és nagyok egyaránt.
Az élen a „Jókais szabadságharcosok” és a „ Kilencedik világ” a Vasvári Pál Gimnáziumból
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a Jósa András Múzeum és a Nagy Imre Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete egy három fordulóból álló vetélkedő-sorozatot rendezett, melynek döntőjére október 27-én került sor a múzeum dísztermében. A zsűriben dr. Sallai József nyugalmazott egyetemi tanár, a Nagy Imre Társaság megyei alelnöke, valamint Holmár Zoltán, a Jósa András Múzeum történésze foglalt helyet.
Nagy ünnep előtt áll a Nyíregyházi Cantemus Kórus.
A család másodszülött gyermeke a Pro Musica Leánykar betöltötte harmincadik életévét.
Már a kórus születése is szép, felemelő volt. 1986-ban a Debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen a váratlanul, hirtelen alakult kórus rögtön megnyerte a versenyt és annak Nagydíját is. A váratlan születés valójában mégis hosszú évek munkájának gyümölcse volt. A Cantemus Gyermekkórusban töltött felejthetetlen évek törvényszerűen vezettek a Pro Musica Leánykar megalakulásához.
Negyedik alkalommal rendezik meg a Horror Halloweent a DeathCrew fesztivál szervezői, 2016. október 29-én (szombaton) az Airport Club Cool termében. A bulin három eltérő stílusú, de a metálhoz közeli együttes lép fel. Elsőként Nyírbátor egyetlen post-hardcore zenekarát, az annewhybee.-t köszönthetjük a színpadon. Őket követik az est házigazdái, a Drow zenekar, szintén Nyírbátorból.