Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Ózdi Vizuális Csoport kiállítása a Bencs Villában

A nyíregyházi Bencs Villában 2014. április 2-án az Ózdi Vizuális Csoport festményeiből és kisplasztikáiból nyilt kiállítás. A Csoport képviseletében Lakatos Mihály, Demes Ferenc László és Kustor Gyula volt jelen. Velük beszélgettünk a képzőművészeti közösségről és az alkotásokról.
KultúrSzalon: Negyven éves évfordulóját ünnepelte tavaly az Ózdi Vizuális Csoport. Mit kell tudnunk erről a képzőművészeti közösségről?
Lakatos Mihály: Negyven évvel ezelőtt többféle művészeti irányzatot képviselő képzőművész kör működött Ózdon. Volt aki a modernebb irányzatot, volt aki a hagyomágyos művészetet szerette, ezért ellentét alakult ki a csoportok között. Az Ózdi Vizuális Csoport azért alakult meg, hogy egy modernebb, társadalom közelibb irányzatot képviselve, külön egységben tudjunk dolgozni. Ezt nagyon nehéz volt megvalósítani, mert minket megtűrtek, de nem támogattak, saját erőnkből dolgoztunk. A megyében több városban, köztük Miskolcon kiállításokon vettünk részt, később országosan működő művésztelepeken, aztán elfogadták a modernebb irányzatok a tevékenységünket, és így befogadott a város is. Ózdon alkottunk közösen.
KultúrSzalon: Hány tagja van a Csoportnak?
Lakatos Mihály: A Csoport négy taggal indult, tizen-tizenegyen voltunk a legtöbben. Közben néhányan meghaltak, vagy elköltöztek a városból. Tagjaink között van szobrász-, festő-, grafikusművész, és pedagógusok is. A kiállításokon hárman tudjuk képviselni a csoportot (Lakatos Mihály, Demes Ferenc László, Kustor Gyula - a szerk.). A Csoport tagjainak alkotásai egy közös helyen, az Ózdi Városi Múzeumban vannak, ahonnan el tudjuk hozni. Egy-egy kiállítás, vagy évforduló kapcsán az egész Csoportot be tudjuk mutatni.
KultúrSzalon: Milyen céllal alakult ez a közösség?
Lakatos Mihály: A cél az volt, hogy kitörjünk abból a hagyományos körből, amit belénk akartak nevelni a szocialista kultúra kapcsán. Szabadon akartunk látni, beszélgetni, alkotni és azt akartuk, hogy mi magunk döntsük el mit csinálunk. Ez volt a fő cél.

Az Ózdi Vizuális Csoport három tagját, Demes Ferenc Lászlót, Kustor Gyulát és Lakatos Mihályt kérdeztük művészetükről, alkotásaikról, akik lelkesen meséltek nekünk.
Demes Ferenc László

"A fejemben megszülető gondolatból, a kezem és az agyag által egy maradandó élményt nyújtó alkotás jön létre, amire sem az időt, sem az energiát nem sajnálom."
KultúrSzalon: Sokoldalú képzőművészként tartják számon. Hogyan kezdődött művészi pályája? Mikortól vesz részt kiállításokon?
Demes Ferenc László: A pályám tulajdonképpen már gyerekkoromban kezdődött. Tehetséges voltam, a rajztanárom megdícsért és azt javasolta, hogy hétvégenként járjak külön rajzórákra. Talán az édesanyámtól örököltem. Tehát volt egy alap. A tehetséget örököljük, a tudást meg kell szerezni. A honvédség után találkoztam a Vizuális Csoporttal. Előtte dolgoztunk együtt több képzőművészeti egyesülésben, de nekem is a modernebb irányzat tetszett a legjobban. Érdekes módon, az öcsém geológus, és az általa hazahordott kövekből igazán megszerettem a kövek szépségét, keménységét, érdekességét, sokszínűségét. Egy idő után rájöttem, hogy a szobrászatban tudom kifejezni magam. Ezekért az alkotásokért keményen meg kell küzdeni. Ezek az alkotások tűzben születnek. A kovácsoltvas kisplasztikáim egy egyedi formavilágot képviselnek. Nehezen lehet megmunkálni őket, de tartósak. Mára már elmondhatom, elértem, hogy a vas úgy hajoljon, ahogyan én akarom. Nem csak a tűznek kell közreműködnie az alkotások megszületéséhez, hanem nekem is tudnom kell, hogy melyik anyaggal, hogyan kell bánni. Meg kell tanulni az agyag viselkedését, hőkezelését, színeződését.
Egy idő után a munkáim olyan sikeresek lettek, hogy felkértek köztéri szobrok készítésére, amelyek monumentálisak, én mégis maradok a kisplasztikáknál, mert nekem a szívem csücske a kovácsolt vas és a kő. Csak ezek a dominánsak. Ahogy öregszem, nehezebben hajlik a csuklóm és a vállam, nehéz a kalapács, ezért úgy döntöttem, hogy maradok a fémnél, az ezüstnél. Kovácsolt ezüstből és féldrága kövekből szép kis szobrokat készítettem, kis ékszereket. Ezek inkább kirándulások, hiszen a fekete kovácsolt vas az csak fekete. Nekem a színességet a kövek fénye, színvilága adja. Néha kikívánkozik belőlem a színérzék. A színes kövekkel való munka egy kirándulás számomra, de maradok a szobrok és a kovácsoltvas mellett. A fejemben megszülető gondolatból, a kezem és az agyag által egy maradandó élményt nyújtó alkotás jön létre, amire sem az időt, sem az energiát nem sajnálom.
KultúrSzalon: Több alkalommal felkérték köztéri szobrok alkotására. Hol találkozhatunk ezekkel az alkotásokkal?
Demes Ferenc László: A legszebb egy tizennégy méterszer hét méteres alkotás, Serényfalva főterén. Ez egy gyönyörű, barokk építmény, a négy méter magas oszlop tetején nyolcvan centiméter átmérőjű Szent Korona látható. Mikófalván Fabricius Kovács Jánosnak, az 1848-as szabadságharc egyik tábornokának emlékművét készítettem el. Bekölce községben Magyarország első Európai Uniós emlékműve fűződik a nevemhez. A farkaslyuki bánya bezárásának emlékművét is én készítettem, amit most újra nyitottak. Az idén pedig egy olyan monumentális emlékművön dolgozom, ami a farkaslyuki bányaüzem megalakulásának száz éves évfordulójára készül.
KultúrSzalon: Melyik az a köztéri alkotás, amelyiken a legjobban szeretett dolgozni, amelyikre a legbüszkébb?
Demes Ferenc László: A serényfalvi egy nagyon szép alkotás. Az Aggtelek felé vezető úton nincs olyan külföldi, vagy kiránduló aki ne állna meg előtte és ne fotózná le magát. Erre nagyon büszke vagyok.
KultúrSzalon: Sok kisplasztikájával regény- vagy drámahőst jelenít meg. Mi a mondanivalója ezekkel az alkotásokkal?
Demes Ferenc László: Mindegyiknek története van. Egyet elmondok. Nekem egyetlen egy fiú gyermekem volt. Beteges volt, de meggyógyult. Nyitottunk neki egy tájjellegű kisvendéglőt amit önmaga látott el, nősülni akart, három gyereket szeretett volna, amikor autóbalesetben utasként életét vesztette. Szülőként, egy huszonnégy éves, egyetlen gyereket elveszíteni óriási dolog. Amikor Hemingway öreg halásza kifogta élete legnagyobb halát és kihúzta a partra látta, hogy már lerágták róla a húst a cápák. Az általam készített kisplasztika Hemingway öreg halászáról megmutatja Istennek a lerágott halcsontot: “Isten adtad, miért vetted el?” Irodalmi, történelmi, vagy esetleg eseti dolgok adják nekem azt a mondanivalót, amiből születnek az alkotások, de mindig a forma marad a háttérben. A mondanivalót a forma elé helyezem az alkotásaimban.
KultúrSzalon: Van kedvenc témája?
Demes Ferenc László: Amikor megszületik egy ötlet, azt előbb lerajzolom, és átgondolom, hogy miből lehetne elkészíteni. Azon rágódom, hogy mi az az anyag, amivel a legjobban ki tudom fejezni a mondanivalót. Van egy olyan tervem, hogy Sziszifuszt fogom ábrázolni, akit az istenek örök munkára ítéltek, de évek óta nem tudom elkészíteni ezt az alkotást, mert nem tudom milyen anyagból készítsem. Már megvan az ötlet, a forma, csak az anyag hiányzik. Sokszor azt mondják, hogy azért nem tudom megcsinálni, mert én magam vagyok Sziszifusz. Engem kényszerít az alkotás vágya. Ha kőből faragom Sziszifuszt, nem lesz emberi a test, ha fából, túl puha anyagot használok ahhoz, hogy a hatalmas görgeteget görgettessem azzal az emberrel, tehát akkor az anyag legyőzi. Ha üvegből, vagy kerámiából készítem törékeny lesz, pedig az ember nem az. Megfelelő anyagot kell találnom, de eljön az idő, amikor el fog készülni.
Kustor Gyula

“Főleg a természetből merítek ötletet.”
KultúrSzalon: Tizenhét éves korában kezdett el rajzolni, festeni, szobrokat faragni. A festmények mellett készít egyéb képzőművészeti alkotásokat is?
Kustor Gyula: Tizenhét éves koromban kezdtem el szakkörbe járni, akkor a kubista festők, Picasso és Braque érdekeltek. Akkor már ismertem a tizenkilencedik és az előtte való századok alkotóit. Volt egy sorozat, Az én múzeumom. Ezek kis füzetecskék voltak, amelyekbe be kellett ragasztani egy-egy alkotótól hat képet, ezen nőttem fel. Észrevettem egy érdekességet: van egy törésvonal a kubizmusnál és a konstruktivizmusnál. Elkezdtem hasonló alkotásokat készíteni és egy idő után úgy éreztem, hogy nincs továbblépési lehetőség. Van egy olyan grafikám - ami itt most nincs kiállítva - ahol egy 40 cm-es négyzetbe, 65 536 négyzetet rajzoltam. Elkészítése négy napig tartott, hajnaltól kora estig. Úgy éreztem, hogy ezt már nem lehet tovább csinálni.
Huszonnyolc éves koromban - addig Ózdon a kohászatnál dolgoztam, mint villanyszerelő -, támadt egy ötletem. A baráti környezetembe majdnem mindenki főiskolára vagy egyetemre járt, ezért úgy gondoltam, nekem is kellene valahol tovább tanulni, ezért jelentkeztem ide Nyíregyházára a Bessenyei György Tanárképző Főiskolára. Vinnyei Árpád és Valkó Zoltán voltak a tanáraim, ekkor tanultam meg szabadabban alkotni.
Az itt kiállított képek között három olyan van, ami a szakdolgozatomhoz készült, ez majdnem 30 évvel ezelőtt volt. Ezeket a figurákat próbáltam variálni színekben, formában, mozgásban, illetve a statikában. Emellett jelenleg is, ahogyan pályám kezdetén, régi épületeket, házakat, növényeket és állatokat festek, ezekből alkotom.
A plasztika is mindig érdekelt. Ezzel úgy kerület kapcsolatba, hogy 1976-ban az akkori szakkör vezető, Csépányi Tibor, aki szobrász művész lett később, meghívott Zalába, egy fafaragó táborba, ahol hatan-heten voltunk. Korábban még soha nem csináltam szobrokat, ezért elkezdtem ott is régi házakat rajzolni. A fatelepen azt mondták, hogy itt van a fa, válogassunk amilyen kell, délutánra kint lesz az erdész házba, ahol a szállásunk volt. Egyetlen egy szerszám készlet volt, ezzel dolgoztunk két héten keresztül, öten vagy hatan. Én voltam a legkorábban kelő, dolgoztam körülbelül fél 8-8-ig, majd jöttek a később ébredők és ők dolgoztak a szerszámokkal. Ezek elég nagyméretű alkotások voltak, kb. három méteresek, ott ki is lettek állítva. Akkor valahogy megfogott a szobrászat is. Vannak fémből készült szobraim is. Erre a kiállításra egy fából készült szobrot hoztam.
KultúrSzalon: Mi az ami ihletet ad? Mi inspirálja?
Kustor Gyula: Főleg a természetből merítek ötletet. Gyermekkoromban, öt-hat éves koromig tanyán éltem, és annyira belém ivódott a tanyasi környezet. Ebből indultam ki. Itt a kiállításon is van egy pár ilyen alkotás, például Tiszadobról egy nagyon szép parasztház. A főiskolai dolgozatom témája az absztakciósan absztrahálás egy témára volt. Két fotóból indultam ki, az egyiken állnak egymás mellett, az emberek, ráadásul Farkas Bertalan is köztük van, a másikon egy esküvői szabadtéri tánc volt, kint az udvaron. Ebből indultam ki. Az egyiken a statika, a másikon a dinamika, ebből született meg a szakdolgozatom.
KultúrSzalon: Van-e olyan festőművész, aki hatással volt Önre és/vagy az alkotásaira?
Kustor Gyula: Eleinte a kubisták érdekeltek köztük Braque és Picasso, később a konstruktivisták. Ha magyarokat kell említeni akkor Csontvári Kosztka Tivadar. Nagy hatással volt még rám Barcsay Jenő, Bak Imre, akivel nagyon sokat találkoztunk Ózdon, ahol előadásokat tartott egy időben. Fajó János, itt Nyíregyházán Bényi Árpád, Kárpáti Gusztáv, ő Berettyóújfaluba lakott, nemrégen halt meg. Tehát nagyon sokan voltak rám hatással. Általában művészeti folyóirat is járt nekem, és onnan is nagyon sok mindent tanulhattam. Tanítottam, jelenleg is pedagógus vagyok, ez a huszonkilencedik évem a pályán. Otthon van egy kiadványom, melynek címe a Grafikák. Ebben a kiadványban a tanítványaim által készített grafikák vannak.
Lakatos Mihály

“… fémbe és fába próbáljuk belegöngyölni a mondanivalónkat.”
KultúrSzalon: Mikor került kapcsolatba a szobrászattal? Mi volt az első alkotása?
Lakatos Mihály: Az első alkotásom még iskolás koromban volt, amikor édesapám az ózdi kohászati üzemekben dolgozott. Zsírkrétákkal jelölték a hengerelt vasszelvényeket, amiből mindig hozott haza, és én azokból faragtam. Amikor bekerültem a gyárba vasipari tanulónak, akkor már ugyanazokat a figurákat, mintákat megpróbáltam lemezből, idomacélokból meghajtani vagy összeheggeszteni. Akkor jöttem rá, hogy a kohászatnál gyártott szelvényeket, vaslemezeket, nem csak ipari hanem művészeti célra is lehet használni. Vázlatszerűen próbáltam lerajzolni, hogy mit hajlítok, illetve hegesztek majd össze. A mindennapi munka mellé becsempésződött az életembe a művészet. Mindkettőt párhuzamosan csináltam.
KultúrSzalon: Olykor nem bánja, hogy ózdi? Nem szeretett volna soha olyan helyen élni, ahol képzőművészként több lehetősége van?
Lakatos Mihály: Ha visszamehetnék az időbe, akkor nem biztos, hogy Ózdon maradnék, mert Ózd mindig a világ végén marad. Van egy olyan közmondás, hogy ha Ózdon téglából építünk egy piramist, senki nem figyel rá, de ha Budapesten egy téglát a térre állítanak, azt mindenki észreveszi, mert közvetíti a televízió. Ez így van a művészetben, a kultúrában is.
KultúrSzalon: Mi motiválja, amikor alkot?
Lakatos Mihály: A körülöttem lévő problémákat, érzéseket, akár társadalmi, családi, világnézeti problémákat mindig megpróbáltam fémből megformálni, gondolatokat akartam közvetíteni, jeleket megfogalmazni. Ahogyan a költő szavakba önti, versben fogalmazza meg a problémáit, én ezt anyagba akarom önteni. Legtöbb munkám címe is arra utal, hogy milyen érzést szeretnék megfogalmazni, milyen jeleket akarok hagyni egy gondolatról, cselekményről, vagy társadalmi problémáról. Jelrendszereket építek.
KultúrSzalon: Milyen anyagból készülnek az alkotásai?
Lakatos Mihály: Legtöbb alkotásom fémből, bronzból és fából készül. A legnagyobb, egy kilenc méteres Abasáron van. Az abasári meg nem született gyermekek emlékműve, ami a világon egyedülálló. Bronzból Kazinczy emlékportrét készítettem, ami Tornalján található, Ózdon Kunt Ernőnek szintén bronzból készült emlék portré. Bronzzal keveset dolgozunk, mert nem tudjuk megfizetni. Ezért inkább fémbe és fába próbáljuk belegöngyölni a mondanivalónkat.
































