Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Pártos vagy független újságírás?
2012. május 13. 12.22 | zoldi.laszlo
Néhány nappal ezelőtt szóba hoztam a Székhelyi József ürügyén kirobbant egri kultúrbotrányt. Arra a következtetésre jutottam, hogy az ellenzéki sajtó a könnyebb ellenállás irányába ment: azt az önkormányzati cégvezetőt vádolta meg a színész lebüdöszsidózásával, aki erről beszélt ugyan egy bizottsági ülésen, de nem a saját véleményeként adta elő, hanem óvatlan módon a fideszes-kereszténydemokrata körökben dívó érzületet foglalta össze.
Nem csoda, ha azóta is figyelemmel kísérem az országos és helyi hatalomgyakorlás ellentmondásait feszegető médiumok magatartását, hátha elhamarkodtam az értékelést. Sajnos nem tévedtem. Az ellenzéki sajtó általában elmulasztotta, hogy a helyzetben rejlő publicisztikai lehetőséget kiaknázza. Azt ugyanis, hogy nem az az igazi botrány, ha egy-két túlbuzgó, ahogy a kínos helyzetben lévő egri polgármester fogalmazott: hatalmán „túlterjeszkedő” önkormányzati képviselő kitiltja a városból a villoni versek szavalására meghívott művészt. Még akkor sem az, ha egyikük arra hivatkozik, hogy a kétharmados felhatalmazás birtokában bármit megtehetnek. Az igazi botrány az, ha a nyilvánosság számára is kiderül, hogy a két kormánypártban elfogadott a szalonzsidózás (bár talán még nem követelik meg).
Elismerem, hogy időközben árnyaltabb kép rajzolódott ki a sajtóban. Akadt három publicista, aki vette magának a fáradságot, meghallgatta a perdöntő jelentőségű hangfelvételt, és ennek ismeretében alakította ki az álláspontját. Hadd nevezzem meg őket: Lévai Júlia okfejtése a Galamus.hu-n jelent meg, Révész Sándoré a Népszabadságban, Papp László Tamásé pedig a Hírszerző.hu-n. Ők mentették meg a szakma becsületét. Még csak véletlenül sem azon a valószínűleg Fidesz-érzelmű cégvezetőn verték el a port, aki nyilvánosan foglalta össze egy jól körülhatárolható réteg mértékadó, de hivatalosan nem vállalt álláspontját. Ennél mélyebbre ástak, és a témában rejlő szemléleti tanulságokat bontották ki, továbbgondolásra ingerlő módon.
Számomra adódik egy szakmai tanulság is. Árulkodó, ha bármelyik ellenzéki szerkesztőség leegyszerűsítéssel, ha úgy tetszik: csúsztatással igazodik a kultúrbotrányt övező politikai kampányhoz. Ebben az esetben ugyanis a pártos újságírást műveli. De ha néhány baloldali vagy liberális publicista a tényszerűbb, erkölcsösebb, tartalmasabb megoldást választja, akkor viszont ők a szellemileg független újságírást képviselik.