Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Pusiban nem lehet csalódni
2019. június 2. 08.47 | admin
Humoros, kedves, őszinte estén vehettek részt az érdeklődők. Puskás Tivadar volt a Bencs Villa vendége.
Közel két évtizede kötődik a Móricz Zsigmond Színházhoz. Talán ezért sem volt meglepő az a szeretetáradat, ami kedd este körbevette Puskás Tivadart.
A Többszemközt estek házigazdája, Kováts Dénes több évtizedes színészi munkásságáról faggatta Puskás Tivadart, aki mesélt a szabadúszás előnyeiről és hátrányairól, a színházhoz való kötődéséről, filmes szerepvállalásainak motivációjáról és – megkerülhetetlenül – a családjáról is.
Elárulta, hogy egyre megfontoltabb és több időt szeretne tölteni a családjával, szívesen kirándulgatna a feleségével. Úti céljai között talán első helyen áll, az általa annyira szeretett Balaton a maga „édes illatával”, ahová gyerekkora óta rendszeresen visszajár. Kedvenc helye a meseszép Füred.
Bizonyára többen is tudják, hogy Pusi rendezőként is tevékenykedik, így ha most kellene választania, akkor már inkább rendező lenne, mintsem színész.
A jövő évadban is láthatjuk legalább két darabban, viszont úgy gondolja, hogy a csúcson kell abbahagyni, így az elkövetkező 1-2 évben szeretne visszavonulni, hogy szeretett feleségével, illetve gyermekeivel minél több minőségi időt tudjon eltölteni.
A beszélgetést lezáró tapsvihar a legnagyobb bizonyíték arra, hogy a nyíregyházi közönség mennyire szereti és tiszteli Pusit.