Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Részeges-e a Jobbik?
2012. június 22. 12.33 | zoldi.laszlo
A parlamenti purparlét véletlenül hallottam a tévéből, és nem akartam hinni a fülemnek. Néhány nap múlva az épületes párbeszédet megtaláltam az interneten, és az utókor számára rögzítem, hogy Szilágyi György jobbikos honatya 2012. június 18-án, délután négy után pár perccel visszaforgatta az idő kerekét.
Interpellációjában azt fejtegette, hogy egy holokauszt-tagadásért elítélt eszmetársának a bíró azt ajánlotta, bizonyságért látogassa meg a ferencvárosi zsinagóga helyén felépített zsidó múzeumot. Ezzel az erővel akár arra is ítélhette volna, hogy Jeruzsálemben nézze meg a Jad Vasem kiállítását. Majd okfejtését azzal fejezte be, hogy „a Fidesz és a Jobbik értékrendje olyan messze van egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Hogy egyértelmű legyek, mi vagyunk Makó és önök Jeruzsálem.” Az interpellált miniszter, Navracsics Tibor ezzel fejezte be a válaszát: „Azt a sunyi antiszemita poént pedig visszautasítom.”
A sors iróniája, hogy az országgyűlési jelenet mindkét szereplője 46 éves, sőt két-két lányuk van. Szilágyi gyerekeit Bíbor Enéhnek és Kincső Szüvellőnek hívják, Navracsicséit nem tudom, hogy minek, mert nyilvános életrajzaiban nem kötötte az orromra. A jobbikos politikus sportmenedzseri diplomát szerzett, a Fidesz-politikus jogász és politológus. Közéleti megnyilatkozásaik alapján az a benyomásom, hogy műveltségi szakadék tátong közöttük, most mégis mindketten ráfáztak a közmondásra. A Makó és Jeruzsálem közti távolság ugyanis nem a két városra vonatkozik.
A pápa keresztes hadjáratot hirdetett a Szentföld visszafoglalására a szaracénoktól. II. Endre magyar király 1217-ben csatlakozott a kezdeményezéshez, és seregét Velencében hajózta be. Egyik vitéze, Makó álomba itta magát a fedélzeten, majd arra ébredt, hogy a parton város suhan el előtte, és a templomok tornyán kereszt díszeleg. Azt hitte szegény, hogy megérkezett Jeruzsálembe, noha csupán a dalmáciai Spalató (a mai Split) tornyait látta. Kaján katonatársai világosították föl, hogy Jeruzsálem még messze van.
Két magyar politikus összeszólalkozott tehát a parlamentben. A tudatlanabbik önmagát és pártját akaratlanul is egy részeges katonához hasonlította, a vezető kormánypártot pedig a kereszténység szentföldi végvárához. A történelmi zavarba jött miniszter komolyan vette az antiszemita Jobbik-politikus rosszul használt hasonlatát, és kikérte magának a „sunyi poént”. Holott a közmondásnak annyi köze van az antiszemitizmushoz, mint Makó városának Jeruzsálemhez.