KulturSzalon

 

Akit nem irigylek persze, sőt, három és fél évtizednyi szerkesztői tapasztalattal könnyű beleképzelni magam a helyzetébe. Késő este ki kell választania a másnapi számból azokat az írásokat, amelyeket az első oldalon harangozna be. Fáradtan hajlamos nyelvi rövidzárlatra az ember. A mozgalmat elfojtani ugyanis nem azonos azzal, hogy valaki folytat egy bizonyos mozgalmat. Az a fránya különbség az ly és a j között kibabrált a hajszolt szerkesztővel. A nem magyar anyanyelvűek talán nem is értik a finom distinkciót, őket azonban ritkán alkalmazzák magyar újságnál szerkesztőnek. Ezzel akár el is lehetne intézni az ügyet, ha ezt a Médianaplót nem olvasná sok pályakezdő újságíró. 

 

Előbb-utóbb belőlük is szerkesztő lesz, és nem árt nekik, ha vesznek egy értelmező szótárt. Van esélyük arra, hogy a lapzárta izgalmában összekeverjék az elfojtani-t a folytatni-val. Vajon miként kerülhető el a bosszantó hiba? Kedvenc kézikönyvem, a Magyar szókincstár (Tinta Kiadó) szerint az ’elfojt’ igének akad néhány szinonimája. A mozgalom esetében például a betilt, az elhallgattat, az elnémít, az elnyom, az eltapos, az eltipor, a letör, a lever, a megfékez, a megszüntet és a megzaboláz. Ha vacillálnék az ly és a j között, akkor Geréb Ágnesről, az otthonszülés éppen börtönre ítélt prófétájáról lévén szó, helyettük valamelyik erősebb kifejezést választanám. Még lapzártakor sem sürgetne az idő, és a megoldásért böngészném a csaknem ezeroldalas kötetet.

 

Néhány napja a nyelvi szempontból másik igényesen szerkesztett napilapban, a Magyar Nemzetben ugyancsak napvilágot látott egy publicisztika. Szerzője magyar származású üzletember, aki évtizedeket töltött Amerikában. Bocsánatos vétek, hogy a ’hadd’ kifejezést „hagy”-nak írta, az viszont már kínos, hogy a rovatszerkesztő nem javította ki. Félő, hogy lassanként a nyomtatott sajtónak nem marad egyebe, mint a nyelvi tisztessége. Nem kéne elveszteni.