KulturSzalon

 

Én meg azon tűnődöm, hogy ilyenkor a politikusok fehér asztalhoz ültetik az újságírókat, kávét és pogácsát raknak eléjük, néha még ebéddel is traktálják őket, majd kínjukban butaságokat mondanak. A sajtóról mint negyedik hatalomról beszélnek, holott soha nem volt egyenértékű a törvényhozással, a kormányzattal és az igazságszolgáltatással. Annál negyedikebb hatalomnak tekinthető a nyilvánosság, amelynek a sajtó csupán a leghagyományosabb és legpatinásabb eszköze (a másik három a rádió, a televízió és az internet). Meg arról is papolnak a politikusok március 15-e táján, hogy a hatalom mennyire igényli a sajtó ellenőrzését, holott úgy rázza le magáról a fürkésző tekintetet, mint kutya a bolhát. 

 

Még a legőszintébben Ivanics Ferenc, a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat fideszes elnöke fogalmazott. 2002. március 14-én, a Kisalföld című napilap tanúsága szerint ezzel köszöntötte a helybéli firkászokat: „A politikus számára minden sajtókitüntetés átadása olyan, mintha fácánként a legjobb vadásznak adna díjat.” Médiatörténészként az a benyomásom, hogy az ellenőrzést, a fácánt fürkésző vadászt nyűgnek érzik a politikusok. Amit nem is csodálok. Logikus, hogy mindent hatalmi szempontból néznek, és a nyilvánosságot bekebelezni, de legalábbis befolyásolni szeretnék. Sikerük egyik oka a helyezkedő újságíró. 

 

Magyarországon hagyományai vannak a politikailag elkötelezett sajtónak, s ami ezzel egyet jelent: a veszteséges és politikai érdekcsoportok dugi pénzéből éldegélő szerkesztőségnek. Természetesen mindkét oldalon. Talán csak az a különbség a két szekértábor között, hogy a baloldali értékrendszerű újságírók közül elég sokan kigyógyultak már a pártosságból, a jobboldaliak túlnyomó többsége viszont még hisz a pártszolgálatban. Nem véletlen, hogy a hírportálnak átküldött idézetcsokorból leginkább az a mondat tetszik, amelyet egy Wessely Gábor nevű szekszárdi újságíró pendített meg a Magyar Sajtó 2000/5. számában: „Sajtószabadság akkor lesz Magyarországon, ha az el nem kötelezettségből legalább olyan jól meg lehet élni, mint a szekértolásból.”