KulturSzalon

A kitűnő szociológus merőben másról beszél a Népszabadság hétvégi számában, mellesleg pedig hozzáfűzi: „Olyan szervezetek, pártok, amelyek szinte minden este szerepelnek fontosnak minősített országos televíziók műsorában, Budapest határain kívül gyakorlatilag nem léteznek.” Így tapasztalom én is, mert a hét napjaiból legalább kettőt Budapest határain kívül töltök. Tudom, hogy a magukat országossá tupírozó politikai csoportosulások nem ismeretlenek a vidéki Magyarországon - elvégre ott is akadnak nézői az országot besugárzó tévének -, a kisvárosokban, de különösen falun azonban nincs tagságuk és szervezetük. Jó, hogy tapasztalataimat képzett társadalomkutató erősíti meg, ám a helyzet ilyetén alakulása érdemel annyit, hogy a fonákjáról is végiggondoljuk.

 

Ha Huszár Tibor mondata az ellenzéki szerveződésekre vonatkozik, akkor óvatosan ítélendők meg a választási esélyeik. Lehetséges, hogy torzításnak vagyunk áldozatai. Ha az ellenzéki politikusok megszólaltatójaként leginkább az ATV jöhet számításba, e televízió miért ne akarná elhitetni, hogy a stúdióba invitáltak országos hálózatot  képviselnek? Hiszen ő maga is azt sejteti, hogy csak az érdekes, ami Budapesten látható. A politikai műsorok zászlóshajója az Egyenes beszéd. Csodálkoznék, ha bárki akár csak egyetlen példát említene, hogy a jó képességű műsorvezető, Kálmán Olga kimozdult a stúdióból. Nemcsak őt hibáztatom persze. Emlékszem, hogy annak idején Friderikusz Sándor milyen elszánással szerződött az ATV-hez. Hogy ő majd kimozdul a stúdióból, és oknyomozó riporterként mutatja be a hazai valóságot. Ebből annyi valósult meg, hogy a stábjával egyszer eljutott egy faluszéli cigánytelepre.

 

Nem hiszem, hogy a bezárkózó stratégia a tulajdonosok hibás szemléletéből vagy a menedzserek rosszindulatából fakad. A tévézésre szánt pénz valószínűleg csupán arra elég, hogy közéleti szereplők üljenek be a stúdióba. Még tudomásul is venném a szegény ember vízzel főz-gyakorlatot, ha az ATV nem a vidéki Magyarország televíziójaként indult volna.