Jelenlegi hely
Színre szín
A tegnapi Nemzeti Sport legérdekesebb írása a Novák Dezsővel készített interjú volt. A hajdani világválogatottról tudtuk, hogy a Kádár-korszakban ügynöknek szervezték be, ám csak most derült ki róla, hogy nemrégiben legyűrt egy rákbetegséget. Az újságíró diszkréten kezelte az ügynök-kérdést, azt viszont nem tehette meg, hogy figyelmen kívül hagyja. A szerkesztőség kiemelte a választ, keretbe zárva közölte. A sárga alapra nyomott fehér betűket nem tudtam elolvasni. Kimentem a konyhába, ahol mintha láttam volna a nagyítót, de sehol sem találtam. Vajon mit felelhetett a színvallásra kényszerített focista?
Az újság nyomtatását felügyelő szedőtermi szakik még tudták, hogy kiemeléshez az úgynevezett kontrasztos, vagyis az egymástól legtávolabb eső színeket kell használni. Például fehér alapon a feketét. De ha nem jó minőségű papíron jelenik meg a lap, akkor bizony a fehér alap elszürkül, és a fekete betűk aligha emelkednek ki belőle. A piszkosfehér alapra nyomott sárga betűk pedig hajlamosak láthatatlanná válni a magamfajta szemüvegesek számára. A színházi díszlettervezők azt is tudják, persze, hogy teremvilágításban a sárga fehéresnek látszik, ráadásul a szürke és a barna szinte fölismerhetetlen. Ezért a sárgát vörösesebbre, az ibolyát-lilát kékesebbre festetik, hogy a néző egyetlen színről se maradhasson le.
A számítógép képernyőjét általában lámpánál nézzük, hogy láthassuk a billentyűzet betűit is. Vajon a színharmónia szempontjából miről árulkodnak a digitális újságok? Az Origo és a Galamus színvilága kiegyensúlyozott. Látszik, hogy mindkettőt szakember gondolta végig. A Népszabadság online változata vegyes képet mutat: a fehér alapon szürke betűk nehezen olvashatóak, az ibolya-árnyalatok viszont szépen kékülnek. Az Indexnél a blogok bézs alapon sárgával jelöltetnek - a nevek és nickek olvashatatlanok. A Mandinernél a jobb oldali hasábban található szerzők neve és a cikkek eredeti lelőhelye kivehetetlen. (Lehet, hogy a jogilag kétes másodközlés miatt épp ez a cél?) Azokért a hirdetésekért pedig, amelyek sárga betűkkel látnak nap-, illetve lámpavilágot, megrendelőként egy fillért sem adnék.
Folytathatnám a sort, de talán már ennyiből is nyilvánvaló, hogy a digitális sajtó olvashatóságánál számolni kell a mesterséges fénnyel is. A jelek arra utalnak, hogy ezt az adottságot nem mindegyik szerkesztőség vette figyelembe.