KulturSzalon

 

A kormányzat sokallja a rokkant-nyugdíjasok számát, ezért igyekszik minél többet visszavezetni a munkaerő-piacra. Idáig rendben is volna, ha lenne munka azon a bizonyos piacon. De nincs, ezért az ellenzéki politikus álszentnek véli a felülvizsgálati eljárást, amely alkalmanként hárompercesre szűkül. A mengelés hasonlat pedig kapóra jött az éppen hivatalban lévőknek, mert igazolhatják a nyilvánosság előtt, hogy a zsidókérdést nemcsak a jobboldalon ráncigálják elő, hanem a baloldalon is. Volt már ilyesmire példa, nem is egy, az ellenlábas mindig kihasználja a végiggondolatlan metaforában rejlő lehetőségeket - a politikai kommunikáció hatékony eszköze a túldramatizálás. 

 

Én Korózs Lajos megnyilatkozásában inkább azt látom, hogy egy korábban másodvonalbeli politikus, aki nemrégiben az első vonalba lépett, még nem tanulta meg, hogy mit kell kezdeni a nyilvánossággal. Három perc alatt kétségkívül vétek eldönteni egy ember sorsát, az elsietett műveletet mégis butaság Mengeléhez kötni. A filozófia szakon is végzett orvos fiatalon, 32 éves korában került az auschwitzi táborba, és 1944 nyarán szembesült azzal, hogy másfél hónapon át napi tízezer zsidó érkezik marhavagonokban Magyarországról. Azt kapta feladatul, hogy döntse el, ki képes a munkára. A túlélők közül sokan elmesélték, leírták, hogy találkoztak a fess SS-főorvossal, ám ez a legtöbb esetben azért lehetetlen, mert ha egész nap szolgálatban lett volna, akkor sem dönthette volna el tízezer ember sorsát. Az embertelen akciót egész orvoscsoportnak kellett véghez vinnie. 

 

Ezzel persze nem a „projektvezető” háborús bűnöst mentegetem, csupán arra utalok, hogy a mengelés hasonlatot végig kellett volna gondolni. Ráadásul 2012-ben a kéz vagy láb nélküli rokkantakat munkára ítélték az orvosok, 1944-ben viszont halálra. Ez még akkor se mindegy, ha a magyar kormány valóban spórolna a nyugdíjakon.