KulturSzalon

Ugyan, kit szólítanál,
ha leáldozó napod közeledne?
Ki lenne méltó cipelni
szavaid tonnás terhét,
hogy örökül közvetítse
porladó jelened maradékait?

S bízhat-e benned valaki?
Felruházható vagy-e
égő, buzgó szavak súlyával,
bírja-e vállad íve
a megrontott évek emlékeit cipelni?

Én nem kérlek ilyen áldozatra.
Menj, éld világod törhetetlenül,
s tudomást se végy
az örök szavak maradandóságain.
Szabad vagy. Ím, menj, míg bírod,
s fogalmazz epigrammákat,
melyeket a szélben hinthetsz örökül.

Tehermentesen búcsúzhatsz.
Látod, ez a te ajándékod.
Semmi kötelezettség, semmi bánat,
semmi teher nem rontja tovább szenvedéseid.
S miközben lehunyod két
örök-nyitva-rejlő szemed,
mosolyodban, ráncolt homolokívedben
ott rejlik majd
jelened, múltad és ismeretlen jövőd is.