Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Tessék vagy lássék?
2013. január 15. 10.29 | zoldi.laszlo
Olvasom a Délmagyarország tegnapi számában, hogy a Szegedi Tudományegyetem példamutató módszerrel kívánja vonzóbbá tenni a rohamosan dráguló kommunikációs képzést. A médiatudományi tanszék vezetője, Szajbély Mihály kifejtette a városi napilap hasábjain, hogy a bölcsészkari dékán segítségével ösztöndíjat adna a tehetséges, ám szegény családból származó diákoknak. Igazán kár - fűzi hozzá kesernyésen -, hogy a szponzorként számításba jövő médiumok maguk is anyagi gondokkal küszködnek, és egyelőre nem hajlanak arra, hogy anyagilag is támogassák a kommunikáció szakos gólyákat.
Az is kiderül a figyelemre méltó cikkből, hogy a tavaly szeptemberben indult évfolyamon hetvenen tanulnak. Közülük tízen az állam költségén, a többiek viszont a szüleik pénzén. Az arány tehát egy a héthez, nagyjából annyi, mint az én munkahelyemen, a nyíregyházi főiskolán. (A különbség csupán az, hogy nálunk kevesebb az elsőéves hallgató.) A közvélemény érintett része háborog persze, mondván, hogy decemberben az oktatási kormányzat a kommunikációt is besorolta ama szakok közé - tizenhat van belőlük -, amelyeken a majdani főiskolásoknak és egyetemistáknak az állam egyetlen fillérnyi támogatást sem szán. Mi azonban, akik nemcsak kétségbeesetten figyeljük a fejleményeket, hanem tanítjuk is a kommunikáció válfajait, régebben tapasztaltuk meg, hogy az efféle döntésben nincs semmi szokatlan.
Tavaly tavasszal már úgy döntött a nemzeti erőforrás minisztérium, hogy egyetlen államilag finanszírozott férőhelyet sem ad a kommunikáció tanszékeknek. Nyár végén, az érintett intézmények és családok felzúdulására mégis kegyeskedett enyhíteni a méltánytalan helyzeten. Így jött ki az egy a héthez. Most pedig tüntetnek a diákok. Megmozdulásaik még erőteljesebbek, mint a tavalyi felzúdulás, és megjósolom, hogy a velük tárgyaló miniszter enged majd nekik. Az sem lepne meg, ha a tizenhat szakra jelentkezők közül minden hetedik hallgató ingyen tanulhatna az állami felsőoktatásban.
És egyszer majd egy oktatáspolitikával foglalkozó kutató kibetűzi a minisztériumi jegyzőkönyvekből, hogy a döntéshozók eleve ilyen tessék-lássék arányban gondolkodtak. Csak éppen számításból szigorúbbnak mutatkoztak a nyilvánosság előtt, hogy az a fránya közvélemény rugalmasabbnak, emberségesebbnek vélje őket.