Jelenlegi hely
A TEVAN CSALÁD NYOMDAI ÉS KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGE
2016. április 14. 00.03 | admin
A Tevan Alapítvány által létrehozott interaktív családtörténeti kiállítás nyílik a Jósa András Múzeumban április 17-én vasárnap, 15 órakor. A békéscsabai Tevan család életén keresztül a látogatók bepillantást nyerhetnek Magyarország 1800-as és az 1900-as évek történelmi, kultúrtörténeti világába. Megismerkedhetnek a Tevan Andor által alapított nyomdával is, mely többek között Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond írásait is kiadta, s támogatta a Nyugat első nemzedékét.
A Tevan család életét is könyörtelenül átírta a holokauszt. A kiállítással méltóképp szeretnénk megemlékezni a Tevan család érintett tagjain túl mindazokra, akik a holokauszt áldozatai lettek. Szántó T. Gábor és Dragomán György írók gondolatait ötvözve elmondható, hogy a hiányjelek, a hiányzó rokonok, a hiányzó nevetések jelen vannak, de emlékezni kell, mert csak az van amire emlékszünk, amit elfelejtünk, az nincs többet, eltűnik a múltból, eltűnik a világból. A kiállítás, valamint a hozzá kapcsolódó múzeumpedagógiai és múzeumandragógiai foglalkozások középpontjában a személyes történelem, és az emlékezés fontossága áll. A kiállítás május 31-ig látogatható.
Szeretettel hívjuk és várjuk Önöket a Tevan Interaktív család- és nyomdatörténeti vándorkiállítás megnyitójára a Jósa András Múzeumba.
Rendhagyó módon a kiállítást 2016. április 17-én vasárnap 15 órai kezdettel nyitjuk meg. A másik újdonság, hogy a kiállítást a múzeum látványraktárának is helyet adó oktatótérben tekinthetik meg. A megnyitót követően szívesen körbevezetjük Önöket a még sok-sok érdekességet rejtő térben.
Köszöntőt mond:
dr. Bene János
a Jósa András Múzeum igazgatója
A kiállítást megnyitja:
Tevan Ildikó
a Tevan Alapítvány elnöke
Közreműködik:
Jenei Judit
a Móricz Zsigmond Színház színművésze
Tündik Judit (hegedű)
a Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskola művésztanára
és
Horányi Tamás (zongora)
a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatója
„..csak megmaradni,
az Élet ruháján sejtporul…”
(Móricz Zsigmond)
A kiállítás egy izgalmas időutazás, és egyben egy történelmi, kultúrtörténeti, irodalmi, művészeti barangolás a Tevan család történetén keresztül, előtérbe helyezve a személyes történelmet.
S méltóképp szeretnék a versek és zene köntösébe illeszteni megemlékezésünket a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja alkalmából.
„Nagymama azt mondja, megértettem a lényeget, vagy mindig is tudtam. A fájdalom segít emlékezni, de úgy, hogy mégse csak a fájdalomra emlékszünk, hanem mindenre, mert muszáj emlékezni, mert csak az van, amire emlékszünk, amit elfelejtünk, az nincs többé, eltűnik a múltból, eltűnik a világból.”
(Dragomán György: Máglya)
A kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai és felnőtteknek szóló múzeumandragógiai foglalkozásokat hamarosan a Jósa András Múzeum honlapján megtekinthetik, melyekre szintén várjuk Önöket.
Várjuk Önöket szeretettel!
----------------------------------------------------------------------------------
Szeretném figyelmükbe ajánlani az alábbi részletet, melyet a Tevan család egyik tagja Tevan Andor írt: Narancsliget az Északi-sarkon - A nyomda könyvkiadásának történetéből címmel. (Békéscsaba-Gyoma, 1989.)
„Apám, Tevan Adolf, akit rendkívüli munkakedve, kimeríthetetlen energiája a legkülönbözőbb foglalkozási ágakra terelt, sok mindenhez hozzáfogott életében. Egy vonás azonban állandóan megmaradt benne. Nagyon szerette a könyveket. Ez a kedvtelése valóságos szenvedélyévé vált. A könyv iránti rajongása vitte rá, hogy 1903-ban a Békéscsabáról Kolozsvárra távozó Lepage Lajos könyv- és papírkereskedését átvegye. E helyi méretekre szabott kis boltnak hátsó részében volt egy ócska, lábbal hajtós amerikai tégelysajtó, néhány kilogramm betűanyaggal, amely a papírkereskedésben előforduló névjegy, meghívó, gyászjelentés és hasonló apró nyomtatvány elkészítésére szolgált. E célra mindössze egy ember volt alkalmazva, aki mind a szedői, mind a gépmesteri, berakói, vágói és csomagolói teendőket egy személyben végezte.
A kis tégelysajtó csodája, ahogyan a mindenféle apró-cseprő kis nyomtatványt vidám, ütemes csilingelés közben ontotta magából, valóságosan megbabonázta apámat. A nyomtatott betű rajongójából, íme, a nyomtatott betű ura lett s anélkül, hogy a primitív kis tégelysajtón kívül bármilyen más nyomdagépet életében látott volna, vagy bármi egyéb fogalma is lett volna a könyvnyomtatáshoz, elhatározta, hogy kilenc gyermeke közül az egyik fiát nyomdásznak fogja kitaníttatni. Így kerültem én 1907-ben, anélkül, hogy előzőleg valaha is más nyomdát kívülről vagy belülről láttam volna, a bécsi Graphische Lehr und Versuchsanstaltba. Egy bécsi papirosutazó adta meg apámnak ezt a címet, mint aki valahol valamit hallott arról, hogy ebben az iskolában jó nyomdász szakembereket nevelnek. Itt láttam először gyorssajtót és itt vettem tudomást sorjában mindazokról a csodákról, amelyek együttvéve a nyomdászat magasiskoláját jelentették.
Két évet töltöttem el Bécsben, én, az alföldi kisváros gyermeke. Impulzív lelkem csak úgy szívta magába azt a temérdek látnivalót, amit nekem, a 18 éves ifjúnak a világváros és az iskola nyújtott. Közben, ahogyan sorjában feltárultak előttem Bécs grandiózus nyomdai műintézetei, ahogyan megmutatták nekünk fokozatosan a betűöntödéket, a klisé-, festék- és papírgyárakat, ahogyan az iskolában, tanulás alatt, tudatára ébredtem annak, hogy mily páratlanul csodálatos szép mesterség az, amibe csak úgy véletlenül belepottyantam, közben valóságosan megfeledkeztem arról a szegényes, isten háta mögötti kis verkliről, amely két év letelte után Csabán visszavár engem. Márpedig két év után irgalmatlanul visszakerültem a mi liliputi kis világunkba.
Bár időközben, amíg én Bécsben tanultam, megvett apám egy frankenthali 13-as gyorssajtót és valahonnan, csere útján előkerült egy egészen kisméretű használt Viktória tégelysajtó és a könyvesbolt hátulsó traktusából is átkerült a nyomda egy tágasabb, világosabb helyiségbe, mégis amikor hazakerültem, vigasztalannak és kilátástalannak éreztem e szűkös keretek között helyzetemet. Két nyomda volt még a mienken kívül Csabán. Mindkettő a mienkkel egyenlő méretű, de miután egyszer hetenkint megjelenő újságjuk volt, hát jóval tekintélyesebbnek számítottak és jóval felkaroltabbak voltak, mint a mienk. Apám, kit a könyv- és papírkereskedés kötött le, amellett nem is értett a nyomdászmesterséghez, teljesen reám hagyta a kis nyomda sorsát.
A könyv iránti rajongást talán még nagyobb mértékben örököltem apámtól, mint amennyi nála megvolt. Bécsben a legtöbb szabadidőmet könyvkereskedések kirakatai előtt töltöttem vagy az egyetemi könyvtárba jártam. Itt ismerkedtem meg a századforduló feltörő könyvművészetével, az Insel és a többi modern kiadó új irányt mutató könyvalkotásaival s hazatérve az én kis szűk odúmba, ahelyett, hogy a kezdetleges felszerelésű kis nyomdával a helybeli versenytársak babéraira pályáztam volna s meghívót, névjegyet, plakátot vagy adófőkönyvet nyomtattam volna, mondhatni, egy szent őrületbe fogant vállalkozásba fogtam, egy olyan lehetetlennek és megvalósíthatatlannak látszó vállalkozásba, amely csak egy húszesztendős, lángoló lelkű, egekbe törő, minden reális mértéket felborító fiatal embertől tellett ki, amilyen én voltam akkoriban, akinek kinőttek a szárnyai a világban s aki hazatérve, a szűk keretek között nem találta meg többé a helyét.
Az ilyen vidéki kis nyomda, amilyen az apámé volt, divatból régen kiment betűkből állt, mindegyikből annyi, hogy 10-15 sornyi meghívó vagy gyászjelentés szövege kiteljék belőle. Az ilyen ócska, divatjamúlt betűanyaggal minden elgondolás meddő maradt volna, így hát a Klingspor betűöntödéből akkoriban kikerült két rajzos képű modern betűcsaládot, a Behrens Antiquát és Tiemann Mediaevalt három esztendei részletfizetésre megvettem.
Ezzel a két betűcsaláddal, némi rajztehetségemmel, no meg határtalan akaraterővel és lelkesedéssel elkezdtem könyveket nyomtatni. Olyan könyveket a piciny nyomdában, amelyekre az akkori nagy Magyarországon lassankint mindenki felfigyelt s alig egy év leforgása alatt a Tevan nyomda nevét már minden könyvolvasó ember ismerte az országban, annak a parányi nyomdának a nevét, amely hazaérkezésemkor az ismeretlenség mélységes ködében, a vidéki nyomdák között is mint a legszürkébb és legigénytelenebb bujdokolt.”
S ha eljönnek hozzánk, akkor eláruljuk, hogy ki írta ezt a pár sort:
Igen tisztelt Tevan úr!
…hálás köszönet! El vagyok bűvölve. Ezt a szépséget soha nem reméltem, amely az Ön bűvész- kamrájából előkerül a napvilágra. Ön varázsló, Uram. Szeretném megcsókolni munkásai kezét. Aki látta a könyvet torkán akad a szó a meglepetéstől.”
