Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Újra mozikba kerül az 50 éves, felújított Egri csillagok

Az eredeti bemutató után fél évszázaddal ismét mozivásznon látható minden idők egyik legnépszerűbb magyar filmalkotása, az Egri csillagok. Várkonyi Zoltán klasszikusát a Filmalap Nemzeti Digitalizálási és Filmfelújítási programjának részeként, 4K felbontásban, teljeskörűen restaurálták a Magyar Filmlabor és Filmarchívum szakemberei. A filmet október 14-én, majd azt követő hetekben országszerte számos helyszínen vetítik.

“Elesett Szolnok, elesett Temesvár. Ez a vár most az ország!” – mennydörgi Sinkovits Imre hangján Dobó István az 1968-ban bemutatott filmeposzban, amely felejthetetlen színészi alakításokkal és monumentális csatajelenetekkel állít méltó emléket a végsőkig kitartó egri várvédők harcának a sokszoros túlerőben lévő török sereg ellen.

„Én nem a falakban bízom, hanem az emberekben” – Gárdonyi Géza azonos című történelmi regényéből Nemeskürty István írta meg a forgatókönyvet, amely alapján Várkonyi Zoltán rendezésében 1967-68 során megvalósult a magyar filmgyártás addigi legnagyobb szuperprodukciója, a korszak legnagyobb színművészeivel, hollywoodi szintű filmes technikákkal és szó szerint egy hadseregnyi statisztával – a hadügyminiszter a Magyar Néphadsereg ötezer kiskatonáját vezényelte ki a forgatásra, ők alakították a török sereget. A filmhez Szász Endre tervei alapján Pilisborosjenőn felépítették az egri vár mását. Több ezer fegyvert, korhű díszletek és jelmezek százait készítették el a forgatáshoz, amely több mint másfél évig tartott különböző magyarországi helyszíneken és Bulgáriában a Fekete-tenger partján. A sikerhez nagyban hozzájárult, hogy a kor legkiválóbb színészeivel forgattak. Sinkovits Imre kiváló választás volt Dobó István, Bárdy György pedig Jumurdzsák szerepére. A történet Cecey Éváját megformáló Venczel Verába a fél ország szerelmes lett, de a bemutató után Kovács Istvánt és Benkő Pétert is elárasztották a romantikus levelek. Az epizódszerepekben is olyan fantasztikus színészeket láthatunk, mint Gobbi Hilda, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Major Tamás, Szemere Vera, Bessenyei Ferenc, Koncz Gábor és Zenthe Ferenc. A film körüli felhajtásra jellemző volt, hogy akkoriban szokatlan módon már az előkészületekről és a forgatásról is folyamatosan cikkeztek az újságok, sőt Bornemissza Gergely és Cecey Éva szerepére Várkonyi közvéleménykutatást indított az Ifjúsági Magazin hetilap hasábjain, amelyre tízezrével érkeztek szinte egyöntetű szavazatok. A bemutató hatalmas siker lett, az Egri csillagok a magyar filmgyártás máig meghatározó eposzává vált, amely az 1948 óta elkészült magyar mozifilmek közül a harmadik legnépszerűbb alkotás a maga kilencmillió feletti nézőszámával.


A filmtörténeti klasszikust az 50. évforduló alkalmából a Filmalap digitalizálási és felújítási programjában teljeskörűen, 4K felbontásban restaurálták a Filmarchívum és a Magyar Filmlabor szakemberei. A film szín- és fényvilágának felújítására a Filmarchívum Csukás Sándor operatőrt kérte fel, aki Szécsényi Ferencnek, az Egri csillagok legendás operatőrének tanítványa, barátja volt. A teljeskörűen felújított történelmi kalandfilm a Pannonia Entertainment forgalmazásában tér vissza a magyar mozikba. A 4K minőségben felújított történelmi kalandfilm rövid időre visszatér a magyar mozikba a Pannonia Entertainment forgalmazásában. A film nyilvános díszbemutatója október 14-én 16:30-kor lesz a XV. kerületi Pólus Mozi Nagytermében, ahol a vetítés előtti felvezető beszélgetésen részt vesz Kovács István és Benkő Péter színművész. Az ugyanerre a napra eső 3. Európai Art Mozi Nap keretében országszerte számos további helyszínen vetítik, többek között a budapesti Kino és Művész moziban, továbbá Szegeden, Pécsett, Szolnokon, Szombathelyen, Miskolcon, Székesfehérváron, Tapolcán, Cegléden és Gyöngyösön, október 25-től pedig Egerben illetve a budapesti Tabán és Pólus Moziban is elérhető lesz a film. Emellett a legtöbb hazai filmszínházban iskolák részére kedvezményes csoportos vetítéseken is megtekinthető az alkotás, amiben a forgalmazó Pannonia Entertainment nyújt szervezési segítséget a pedagógusoknak.
A vetítési helyszínek teljes listája a https://pannonia-entertainment.hu/Egri-csillagok oldalon olvasható.
