Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Utólagos cenzúra?

A 168 Óra legutóbbi számában interjú jelent meg L. Simon Lászlóval. Az újdonsült kulturális államtitkár, aki civilben költő, utalt arra az ATV-beszélgetésre, amit Kálmán Olga készített vele, és költői kérdést tett föl: „Vajon mit szólt volna a műsorvezető, ha azt mondom, felolvasom a versemet, ha ő leveszi a blúzát?” A csinos moderátor ugyanis arra próbálta rávenni, hogy olvassa föl az egyik pornográf versét.
A világhálón utánanéztem az eredetileg június 22-én sugárzott beszélgetésnek. Az ATV honlapján nem találtam, az online médiában megjelent interjúkat összegyűjtő Frissvideók.hu-n pedig egy mondat fogadott: „Ezt a videót a felhasználó eltávolította.” Vajon kit takarhat a ’felhasználó’ kifejezés: a műsorvezetőt vagy a kultúrpolitikust? Más forrásból sikerült megszereznem az interjút, és az a benyomásom, hogy mindkét félnek van röstellni valója. Kálmán Olgának azért, mert a felolvasási huzavonával kisiklatta a beszélgetést, L. Simon Lászlónak meg azért, mert zokon vette, hogy nem azt kérdezték tőle, amire szeretett volna válaszolni.
Ha a műsorvezető intézte volna el, hogy szakmai kudarcán ne csámcsoghassunk, akkor bizony hajlamos a cenzúrára. Ha a kulturális politika irányítójának váltak volna kínossá az elhangzottak, akkor „jóvoltából” az állami médiapolitika mögé láthatunk. A Frissvideók.hu-n megtekinthető Kövér László országgyűlési elnök kecskeméti szereplése, Rétvári Bence államtitkár és Domokos László ÁSZ-elnök egy-egy megnyilvánulása, továbbá L. Simon László két interjúja, az egyiket eredetileg a tv2, a másikat a Hír TV sugározta. A simoniádák között nem fért el a harmadik, élhetünk tehát a gyanúperrel, hogy a kultúrpolitikai államtitkár sajátosan értelmezi a nyilvánosságot. Amelyről egyébként néhány évvel ezelőtt érdekes tanulmányt közölt a Kortárs című folyóiratban. Érdemes volna hozzáférhetővé tenni a digitális sajtóban.
Azt hiszem, hogy a politikai műsor kereteibe belefér, ha az újságíró nemcsak az államtitkár elképzeléseit firtatja, hanem az előéletét is. De ha ez a kíváncsiskodás élő adásban torkollik meddő szócsatába, nehéz szabadulni a gondolattól, hogy két hatalmi helyzetben lévő, negyvenes értelmiségi fontosabbnak tartja a tekintélyét, mint a nézők-hallgatók tájékoztatását. Önkritikára vall, hogy ezt egymástól függetlenül is belátták, és megkímélnének bennünket attól, hogy érdeklődésünket utólag elégíthessük ki.