Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Válogatós vendég
2012. február 13. 14.58 | zoldi.laszlo
A két kereskedelmi tévének hajdan volt-egy egy étkezési műsora. Az egyiket Vacsoracsatának hívták, a másik pedig a Hal a tortán nevet kapta. Ritkán láttam őket, inkább csak beléjük néztem, de a múlt hét végén a vacsorával kezdődőt tömbösítve sugározta a Reflektor Televízió. Ötször fél órában, és bizony a képernyő előtt ragadtam. Nem bántam meg.
Az asztaltársaság öt főt számlált. Egy bizonytalan nemű és foglalkozású fiatalembert, egy szépségkirálynő-modellt, egy kabarészínészt, egy szubrettet és egy trombitást. Valamennyien a szórakoztatásra szakosodtak, és bizonyára szakmájuk kiválóságai. Akár arról is tűnődhetnék, hogy mennyire azok, de az érdeklődésem egyre inkább a trombitásra összpontosult. Arra figyeltem föl, hogy Lagzi Lajcsi fanyalog. Nem feltűnően, orrát fintorgatva, hanem udvariasan, alig észrevehetően finnyáskodik. Belekóstolt az előételbe, a második fogásba, a desszertbe, aztán tányéron hagyta a nagyját. Egyszer sem ette végig a menüt, és két éhezés között velős mondatokban magyarázta a nézőknek, hogy az éppen ügyeletes amatőr szakács nem találta el az ízlését.
Kezdetben ellenszenvesnek hatott a távolságtartó magatartásforma, de aztán kiderült, hogy a diszkrét fanyalgás mögött kiforrott konyhakultúra rejlik. Amikor pedig az utolsó adásban eljutottunk hozzá, a kacsalábon forgó palotába, az is kiviláglott, hogy a gasztronómiai értékrendet polgári légkör veszi körül. A tatai tó mellett megvásárolta a pannonhalmi apátság szőlőbirtokát, benne a nemesi kúriával, amelyet megtöltött a soroksári sváb família famegmunkáló és konyhai eszközeivel. Ő aztán nem kereste az alkalmi asztaltársak kegyeit; azt főzte-sütötte meg, amit a nagyanyjától tanult.
Ízletes vacsorájával, tüneményes családjával, kifinomult eleganciájával és a kárpátaljai turnéról gázsiként hazahozott háromvagonnyi fából összerótt vendégházával meghódította a szórakoztatóipari kollégákat. Maximális pontszámot kapott tőlük, megérdemelten. Én pedig a kíváncsiságommal adóztam neki. Vajon mivel válhatott ismertté ez a biztos ízlésű, hagyományápoló kultúrember, miből szerezte az irigylésre méltó birtokát? Némi böngészés után ráakadtam a világhálón, ezt énekelte kellemes hangon, trombitával a kezében: „Van nekem egy csíkos gatyám,/ Benne hordom a ceruzám/, Minden este írok vele, / Mégsem kopik el a hegye.”