Jelenlegi hely
A vértelen pászka
Az utókor kedvéért rögzítem, hogy 2012. április 3-án, kedden délután a parlamentben felszólalt Baráth Zsolt jobbikos képviselő. Elképedve hallottam, hogy egy bizonyos Eszterről olvas föl unalmas szemináriumi dolgozatra emlékeztető szöveget. Voltaképpen azonban párhuzamot bontott ki 1882 és 2012 között.
1882. április elsején tűnt el Solymosi Eszter Tiszaeszláron, az Ófalu és Újfalu közti úton. Soha nem került elő, néhány ember állítása szerint azért nem, mert a pészach alkalmából készített pászkába belesütötték vérét a helybéli zsidók. A tizenéves szolgálólány halálából országra, sőt világra szóló pör kerekedett, amely több mint egy év múlva ért véget a megvádoltak fölmentésével. Lám - próbálom összefoglalni a honatya hajmeresztő eszmefuttatását -, akkor is elintézték, most is elintézik a zsidók, hogy ne vonják őket felelősségre. Mellesleg a kiselőadása nem váltott ki érdeklődést az ország házában, a 386 képviselő közül legföljebb minden tizedik kornyadozott az ülésteremben.
A politikai elit csak jókora késéssel reagált, gyakorlatilag csütörtöktől indult be a gőzhenger. Az ellenzék azóta is a demokratikus pártok elhatárolódását követeli, a kormánypárti politikusok pedig igyekeznek bagatellizálni az ügyet. Mindenki játssza a maga szerepét, nincs ebben semmi különös. Különös viszont, hogy úgy zajlik az aktuálpolitikával átitatott purparlé, mintha néhány hónappal ezelőtt meg sem jelent volna Kövér György A tiszaeszlári dráma című könyve. A 752 oldalas kötet eredetileg nagydoktori disszertáció, amelyet 2009-ben védett meg a történész. A szerző egy kétezres falu szociológiai valóságából bontja ki a valójában történteket. Ennél teljesebben és hitelesebben senki sem elemezte a vérvádat, amely korántsem volt szokatlan a korabeli Európában. Szinte minden országnak megvolt a maga Solymosi Esztere, akinek vérét a zsidók állítólag belefolyatták a pészachi pászkába.
Szót sem érdemelne egy antiszemita nyögvenyelős felszólalása a Parlamentben, ha az ellenzéki politikusok nem úgy határolódnak el tőle, és a kormánypárti politikusok nem úgy bagatellizálják a vérvád fölmelegítését, hogy meg sem érintette őket a tisztázás szándéka. Kövér György perdöntő jelentőségű könyvére egyedül Ungvári Tamás irodalomtörténész hívta föl a figyelmet egy tévéinterjúban, a Magyar Narancs pedig utalt rá. A vita lázában égő politikusok szellemi restségére jellemző, hogy még e szórványos utalások sem hatoltak el a tudatukig.