Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Vajon Bajnai kitől csábíthatja el a szavazókat?
2012. november 1. 12.35 | zoldi.laszlo
A tét az ATV talán legjobb vitaműsora. A siker magyarázata az összetételében rejlik. Bánó András úgy válogatta össze a közreműködőket, hogy a sokféle nézőpont hétről hétre markáns következtetéseket eredményez. A harminc körüli politológusok majdnem mindent megtanultak a szakmájukból, tegnap este mégis az derült ki, hogy felkészültségükből hiányzik az országos kitekintés.
Egyetértettek abban, hogy Bajnai Gordon október 23-i bejelentkezése akkor kecsegtet tanulságokkal, ha a mögötte álló civil ernyőszervezet, az Együtt 2014 hatása mérhető lesz. Erre a műsorvezető már idézte is az egyik budapesti közvélemény-kutató intézet fölmérését, amely elgondolkoztatta az ökumenikus asztaltársaság tagjait. Az viszont senkiben nem ötlött fel - a tőlük kétszer idősebb és sokszor tapasztaltabb műsorvezetőben sem -, hogy van egy vidéki laphálózat, a Pannon Lapok Társasága, amely az első pillanattól kezdve méri az Együtt 2014-et. Ráadásul Zala, Vas, Veszprém és Fejér megyében, vagyis abban a körzetben, amelyet a Haza és Haladás Alapítvány műhelyében készült tanulmány (szerzői: Szigetvári Viktor és Vető Balázs) a jobboldal erős hátországának tekint a Dunántúlon.
Nyugatról keletre haladva közlöm a fölmérések arányait. A Zalai Hírlap szerint Zala megyében a Fidesz 33 százalékot kapna, ha most volna az országgyűlési választás, az MSZP ötöt, az LMP kettőt, a Jobbik 27-et, a Demokratikus Koalíció 16-ot, az Együtt pedig 17 százalékot. A Vas Népe szerint Vas megyében a Fidesz negyven százalékra tenne szert, az MSZP 17-re, az LMP egyre, a Jobbik 12-re, a Demokratikus Koalíció ötre, az Együtt pedig 25 százalékra. A Fejér Megyei Hírlap szerint Fejér megyében a Fidesz ötven százalékot kapna, az MSZP nyolcat, az LMP hatot, a Jobbik 17-et, a Demokratikus Koalíció 12-t, az Együtt pedig hét százalékot. A Dunaújvárosi Hírlap szerint a városban és környékén a Fidesz negyven százalékkal volna első, az MSZP 12-t kapna, az LMP hatot, a Jobbik 15-öt, a Demokratikus Koalíció egyet, az Együtt pedig 25 százalékot.
Ebből az adatsorból tegnap este már ki lehetett volna hüvelyezni, vajon az Együtt 2014 honnan, melyik párttól vonhat el választókat. Ahogy elnézem, a Fidesz biztos szavazói közül nemigen, annál inkább a szocialisták táborából. Kár, hogy erre a felismerésre már nem telt a tehetséges pesti politológusok felkészültségéből.