Jelenlegi hely
Van-e tekintélye a részeire bomlott médiának?
2012. május 10. 12.18 | zoldi.laszlo
Február utolsó napján tartalmas vita kerekedett a Főszerkesztők Fórumán. E rovatban beszámoltam róla, most csupán azért hozom szóba, mert Závecz Tibor szociológus tegnap bővebb körben ismételte meg az előadását. Az Ipsos közvélemény-kutató cég vezető elemzője a médiáról kirajzolódott bizalmi vonalat húzta meg. Cikk-cakkosra sikerült, de nem az ő hibájából. Ahogy a ma megjelent tudósításokból kiveszem, eszmefuttatása a Media Hungary siófoki konferenciáján is élénk érdeklődést váltottak ki. Talán azért, mert az adatokat egy friss, áprilisi felmérés eredményével egészítette ki.
Azt hiszem, könnyelműség volna az 1988-as 73 pontból és a legutóbbi ötvenvalahányból azt a következtetést levonni, hogy a média iránti bizalom elenyészett. Árnyaltabban kéne értelmezni a bizalmi indexet. A Kádár-korszak utolsó előtti évében még „tömegtájékoztatási eszközök” vívtak ki maguknak tekintélyt (a jelzős szerkezet a Magyar Rádiót, a Magyar Televíziót, az országos, megyei és helyi sajtót jelentette, valamint néhány tucat városi rádiót és televíziót). Csakhogy a kilencvenes évek elejétől szétvált a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és a sajtó megítélése - a rádiósok kapták a legtöbb pontot. 1997/98-tól pedig újabb fordulat következett be a kereskedelmi médiumok bekapcsolódásával. Egyébként ama friss felmérés szerint a legnagyobb bizalmat a tűzoltóság élvezi 72 ponttal, majd a honvédség következik 61-gyel, a harmadik-negyedik helyen a közszolgálati és a kereskedelmi rádiók állnak 57, illetve 56 ponttal. (A legcsekélyebb bizalom a kormányt és az országgyűlést övezi.)
Elismerem, hogy feltűnő szakadék tátong a médiafogyasztók ’88-as és mostani értékítélete között. Akkor a tekintélyes intézmények élére került a média, manapság a középmezőnyben szomorkodik. A valóságban mégis kisebbnek vélem a különbséget. A hajdani kiemelkedő megítélés azért irreális, mert az idő tájt a régi gazda (az MSZMP) már nem, az új (az MDF) még nem volt képes ellenőrizni a rendszerváltás motorját, a médiát. Ekkor éltük meg az istenek békéjét, ekkor élte aranykorát a politikai hatalomtól elszabadult újságíró-társadalom. Az Antal-kormány országlása alatt kirobbant médiaháború nem használt ugyan szakmánk megítélésének, de a politikai elit csak az 1996-os médiatörvénnyel kényszeríthette akaratát az immár széttagozott médiumokra. Nyilvánvaló és talán szükségszerű tekintélyvesztésüket ezzel magyarázom.
