Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Varga Mihály angolja
2012. május 24. 16.04 | zoldi.laszlo
Néhány hónapja a WikiLeaks nyilvánosságra hozta az amerikai nagykövetség Budapestről Washingtonba küldött digitális sürgönyeit is. Kiderült, hogy a Szabadság téri épületben dolgozó diplomaták lesújtó véleménnyel vannak a magyar politikusok kommunikációs készségéről, leginkább a nyelvtudásáról. Varga Mihályról például azt jelentették, hogy már-már megható módon próbálja magát angolul megértetni, de nem nagyon érteni, hogy mit akar mondani.
Azóta kevés idő telt el ahhoz, hogy a Fidesz-politikus tökéletesen elsajátítsa a nemzetközi érintkezés nyelvét, ennek ellenére hamarosan ő lesz, aki a nevünkben tárgyal a Nemzetközi Valutaalap küldöttségével. Választhatott volna rosszabbul is Orbán Viktor; elvégre Varga inkább a galambok, mint a héják közé tartozik a kormánypártban. Azon viszont eltűnődtem, amit tegnap mondott az Origo hírportál munkatársának: „Tekintettel tárgyalási szintű angol nyelvtudásomra, hivatalos tárgyalásaim során nem szándékozom tolmácsot alkalmazni.”
Érdeklődve figyelem a magyar politikusokat, akik itthon vagy külföldön használják a nemzetközi érintkezés nyelvét. Varga Mihály nem lóg ki közülük. Főnöke, Orbán Viktor elég jól megtanult angolul, de ő sem beszél úgy, mintha angolszász nyelvterületen szerzett volna diplomát - sebezhető a szakmai terminológiában. Gyurcsány Ferenc egyszerű szavakkal képes kifejezni magát, de interjúhelyzetben többször is felsült. Nem érti pontosan, amit például amerikai akcentusú újságírók kérdeznek tőle. Tárgyalási-társalgási fogyatékosságukkal is magyarázható, hogy a kormányfői csúcstalálkozókon ődöngenek a kisebb csoportok között, és a magyar közszolgálati televízió kameráját látva lapogatják a poliglott miniszterelnökök vállát. A hazai nyilvánosságnak szóló színjáték előnye, hogy ilyenkor meg sem kell szólalni.
Mértékadó politikusaink nemzetközi magánya kínos érzést vált ki belőlem. Szomorúsággal tölt el, hogy olykor nem értik, és többnyire nem is érzik a nemzetközi érintkezés finom árnyalatait. Kivételt jelentenek sok nyelven beszélő diplomatáink, például Horn Gyula, aki egy-két évtizedet szolgált magyar nagykövetségeken. Mielőtt miniszterelnökségre adta volna a fejét, őszintén és cinikusan adta tudtunkra: „Ha valami nagy félreértés van, akkor a tolmácsra lehet kenni az egészet.” (Képes 7, 1989. szeptember 30.)