Jelenlegi hely
Versek 4D-ben

Fikciós alkotások, dokumentumfilmek és ismeretterjesztő televíziós alkotások is helyet kaptak a 14. Kaleidoszkóp VersFesztivál hétvégi versenyprogramjában. Lutter Imre fesztiváligazgató, producer elmondta: 39 alkotást neveztek a VersFesztiválra, ezekből előzsűri válogatta ki azokat, amiket a nagyközönség is láthat Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban.
Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléje kedden kezdődött Nyíregyházán, ahol versszínházi előadások, önálló estek, verses monodrámák, mozgásszínházi produkciók, koncertek, versmondó szalon és versplakát kiállítás is várja a nézőket október 14-ig. A versfilmes alkotásoké a legfiatalabb versenykategóriája a Kaleidoszkópnak, két éve indították el. Ebben olyan hivatásos és amatőr, független filmes alkotók, alkotóközösségek művei versenyeznek, amik a költészet etűdszerű, rövid, 5-10 perces audiovizuális megvalósításai, vagy egy kiválasztott költő vagy író szellemi örökségét bemutató fikciós kisjátékfilmek. Augusztusban a verseny előszelének is tekinthető Bujtor István Filmfesztiválon néhány produkció már látható volt.
A fesztivál elmúlt négy napján gyakorlatilag robbantott a vers: több mint háromezer néző látta eddig a Kaleidoszkóp VersFesztivál előadásait, ami rekord nézőszámot jelent. Fellépett R. Kárpáti Péter egy különleges, szuggesztív lírai esttel, Székhelyi József saját verseit vitte színre Gerendás Péterrel, Galkó Balázs versszínházi előadása országos premier volt. A színházi csemegék sorát gazdagította Dolmány Attila és Karácsonyi Zoltán előadása, Csikós Attila darabjával, a WaX-szal (William alias X), amely kicsit drámai, kicsit humoros, ám annál inkább elgondolkodtató létdráma a művészetről.
Fotó: Kundri Tamás















































