Jelenlegi hely
Üdítő oázis a kánikula közepén

Szinte egyszerre tör fel az elragadtatás és a megnyugvás sóhaja az emberből, ha átlépi a Sóstói úti Bencs Villa küszöbét. Míg odakint a 40 közeli Celsius fokokkal küszködünk, a több mint 80 éves vendégház vastag falai között kellemes hűs légtérben vár ránk számtalan kiállítás. Az állandó tárlatokon kívül július folyamán az idilli hangulatot árasztó csendéletvarázsért is érdemes ellátogatni a villába, amely – mint már megszokott – több művész alkotásait is felvonultatja.
A három festőnő teljesen elüt egymástól színvilágában, technikájában, stílusában, ám ha megáll valaki az Európa terem közepén és körbefordul, úgy érzi, harmónia veszi körül. Tökéletesen illeszkedik az orgona, pipacs, napraforgó a könyvhöz, hangszerhez, mécseshez vagy éppen a gyermekjátékokhoz, amelyek mind mesélnek valamiről a nézelődőknek. Érdemes „belehallgatni” ezekbe a „csevejekbe”!
Vajon milyen érzéssel készítette Háziné Szikora Éva a számtalan virágcsendéletét? Hogyan képes ennyi árnyalatát visszaadni a szirmoknak, leveleknek? Ha beleolvasunk a kiállítóterem falán elhelyezett egyik költeményébe, minden érthetővé válik. A lírai vénával is áldott művésznő színekben látja az őt körülvevő világot. Talán még a hangoknak isszínárnyalata van az ő képzeletében, s ez tükröződik akvarelljein is.
A virágok jól megszokott csendéletein túl a különböző használati tárgyak teszik igazán intimmé a Leskuné Varga Mária képeit. Olajképein sokféle „kellék” teszi mozgalmassá a teret, szinte élnek e művek. Az otthagyott kottalapok például önkéntelenül is arra kényszerítik a látogatókat, hogy hajoljanak közelebb, próbálják megfejteni, mely klasszikus zeneművet idézik a hangjegyek. Még ennél is többet árul el a festőről hegedűje, mely lazán ottfelejett jelenlétével sok mindent elárul gazdájáról, annak hobbijáról egy kívülálló, festészetért rajongó néző számára.
Könnyen „olvashatunk” Belánszky-Demkó Beáta mindennapjaiban is. Beszédesek ugyanis már a műveinek címei is. VÉGRE ALSZIK—hirdeti az egyik sorozata. A kicsiny fia akkurátusan lerakott kisautói, cipőcskéi arról tanúskodnak, művész-anyukája végre kimenőt kapott, elvonulhat kedvenc barlangjába vagy éppen teraszára, s vászonra vetheti legújabb ötleteit… addig is, míg múzsára vár. Néha a várakozási stádium is remek ötleteket adhat annak, aki képes venni az ihlet előjeleit. Festőkéssel készült képei egészen egyéni színvilágot varázsolnak a villába, ahol a három festőművésznő alkotásai mellett két, tematikában igencsak ide illő gobelin is várja a látogatókat. Elek Ferencné gyümölcsei és virágai a múlt század miliőjét hozzák vissza a város Vendégházába, mely nemcsak kiállítóterem (hétköznaponként 8-tól 16 óráig), hanem szállóvendégeket is szívesen lát az elegáns és festői városrészben.
Beliján Mária Magdolna

















