Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Államosítható-e a keresztény-nemzeti újságírás?
2019. július 19. 19.57 | zoldi.laszlo
Demeter Szilárd a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója nemcsak az irodalmi életet szeretné megszervezni, hanem a keresztény-nemzeti újságírókat is kiképezni. Ezt mondta az MTI munkatársának: „Az első körben alanyt és állítmány egyeztetni tudó újságírókra van szükség.” (2019.07.17.) Nem ő az első, aki efféle igényt fogalmazott meg.
Varga István ügyvéd, a KESMA (Kelet-Európai Sajtó és Média Alapítvány) kuratóriumi elnöke kifejtette: „Keresztény, nemzeti, konzervatív újságírást szeretnénk, ehhez kell az alapítvány.” (24.hu, 2019.01.22.) Ezzel nem is lett volna baj, elvégre a hálózatba szervezett szerkesztőségek állami stafírungjából telne az újságíróképzésre. Csakhogy Dr. Varga kikotyogta: „Igényes, jó tollú újságírókat a másik oldalon látok.” (Behir, 2019.02.01.) Ez már kiverte a biztosítékot, le is váltották. Demeter Szilárd lényegében ugyanezt mondja, azzal a különbséggel, hogy nemcsak az igényt fogalmazta meg, hanem a megoldást is keresi. Két féléves képzési formában gondolkodik.
Csaknem három évtizedet töltöttem a felsőoktatásban, és azt tapasztaltam, hogy a főiskola sokkal inkább megfelel az újságíróképzésnek, mint az egyetem. Akkor volt a leghatékonyabb, amikor nyolc félév kellett a diplomához, és az újságírással kacérkodó diákok másik szakot is választottak. Többé-kevésbé tartalmasan töltötték ki a mintegy kétezer órát. Később egyszakosra és hat félévesre szűkült a képzés, ezért töltelék tantárgyakat kellett fölvenniük. Amidőn pedig a főiskolák egyetemmé léptek elő, az újabb néhány száz órát már végképp nem lehetett szakmai tantárgyakkal kitölteni.
Ahhoz, hogy a hatalmon lévőknek megfelelőbb újságírók álljanak rendelkezésre, ki kellett véreztetni az 1993-ban meghonosított újságíróképzést. Ez bekövetkezett, de az új képzési formától nem várok sokat. A két félév kevés a kitűzött cél megvalósításához, arra viszont elég, hogy egy gyakorlatias szakma alapelemeit elsajátítsák a beiskolázottak. A ráadás volna az állami diplomához (oklevélhez) szükséges töltelék, amely ideológiának nevezhető. Ilyesmire ellenkező előjellel a múlt század végén is gondoltak a szakirány kigondolói. Nekik sem jött be.
Aki elsajátítja az újságírás megtanulható elemeit, az nem a nyilvánosság szűkítésével, hanem bővítésével rokonszenvezik. Minél jobban bedolgozza magát a szakmába, annál inkább szembekerül a Közép-Európai Sajtó- és Média Alapítvány, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum nyilvánosság-felfogásával.