KulturSzalon

Egy újabb szép napnak
vége immár, végre!
Napunk el búcsúzott,
s Hold jött fel az égre.

 

Kivettem a könyvjelzőt,
és folytattam a könyvet,
a mesébe visszajutni,
így volt a legkönnyebb.

 

Siettem a Tündéremhez,
úgy, ahogy csak bírtam,
s amit nekem elmesélt Ő,
rögtön le is írtam.

 

Túl voltunk a farkasokon,
emberünk túlélte,
és a tündér ezt a mesét,
most tovább mesélte.

 

A Fekete erdőn többé
nem ült már az átok,
legalábbis gonosz farkast
többé itt nem látok.

 

Visszatért a fény és ettől
kivirágzott minden,
szerethető lett a világ
égi, s földi szinten.

 

Szegényemberünk elindult,
hogy célját elérje,
hogy a végén, majd a jussát
a királytól kérje.

 

A vasorrú banya házát
kezdte hát keresni.
De nem volt ott sem útjelző,
s nem utalt rá semmi.

 

A tisztásról hét út indult,
bizony, hét irányba.
Az egyik volt, amelyiken
idehozta lába.

 

Elindult hát egy másikon,
bízva szerencsében,
elszántsága tükröződött
mind a két szemében.

 

Eledele nem volt néki,
s korgott már a gyomra,
hazagondolt kedvesére,
a meleg otthonra.

 

Felesége, kicsi fia
kedves arcát látta,
és ilyenkor a lépteit
meg is szaporázta.

 

Az út mentén szamóca nőtt,
édesítve napját,
itt ott néhány finom gomba
lengette kalapját.

 

Össze is gyűjtötte őket,
este majd megállva,
tüzet gyújt és ebből lesz
a szerény vacsorája.

 

Fenn a fákon, s bokrok között
madarak daloltak,
őzek, nyulak egy darabon
kísérői voltak.

 

Később keskeny, tiszta vizű
patak állta útját.
Megtöltötte a kulacsát,
s szomjúsága kútját.

 

Lassan be is esteledett,
s kiért egy tisztásra,
ami nagyon ismerős volt,
nem is gondolt másra.

 

Látta, hogy egy egész napja
ráment a sétára,
s útja végén, honnan indult,
magát ott találta.

 

Tüzet gyújtott, vacsorázott
gombáit megette,
Tarisznyáját kispárnának
feje alá tette.

 

– Aludjunk rá, segítsenek
jó útra az álmok!
Remélem, hogy holnap
majd a jó útra találok.

 

Így gondolta, s el is aludt,
és mikor felébredt,
másik utat kiválasztva,
új ösvényre lépett.

 

Egész nap csak gyalogolt,
és nem is gondolt másra,
ez az út is visszavezet
arra a tisztásra.

 

– Három a magyar igazság,
el is jött a három,
alszom egyet és a banyát
holnap megtalálom.

 

Sajnáltam a szegényembert,
ám az időm lejárt,
elbúcsúztam, mert a tündér
meseboltja bezárt.

 

Elindultam hazafelé,
könyvemet bezártam,
lelkemben már a holnapot,
a folytatást vártam…

 

 

A folytatáshoz kattints ide

 

Aranyosi Ervin © 2016-06-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva