Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Beszélgetés Hadházi Lászlóval a Dumapárbaj c. film kapcsán

Január 15-én mutatták be a mozik a Dumapárbaj című filmet Eszenyi Enikő, Hadházi László és Kiss Ádám főszereplésével. A film előzetese harsány vígjátékot sugall. Csalódni fog azonban, aki úgy ül be a filmre, hogy egy fergeteges Hadházi-Kiss Ádám stand upot fog látni. A film egy drámai történet egy lecsúszott standuposról, aki eleinte mindent elkövet, hogy eltiporja fiatal vetélytársát, majd persze rájön, hogy együtt olyan poénáradatot tudnak produkálni, amilyet egyénileg nem.
A film bemutatója után beszélgettünk Hadházi Lászlóval.
- Mikor kezdtétek a forgatást?
- Augusztus elején.
- Meddig tartott?
- 28 napig.
- A szövegkönyvet te írtad?
- Nem, Sallai Ervin írta. Illetve ő kezdte el három éve, de vannak benne saját ötleteim és jelenetek, amik az én történeteim, de akkor – három évvel ezelőtt – nem ment át a Filmalapnál, aztán a következő évben megint nem, idén pedig már elfodadták. Ahhoz, hogy egy forgatókönyv megfeleljen a producer és a Filmalap elvárásának, ízlésének, ahhoz sok embernek kell belenyúlni. Persze, amikor forgattunk még ott a helyszínen is alakítottunk rajta. Aztán végül is a rendező a maga elképzelése szerint is formálja, tehát amit ő soknak talál, azt kiveszi, satöbbi-satöbbi, tehát ez sok ember munkája. Szóval van egy elvárás, van egy ötlet, vannak emberek, akik ezt folyamatában alakítgatják, de a rendező az, aki a végén olyanra csinálja, amilyenre ő szeretné.
- Jól kijöttetek a rendezővel?
- Mindenkivel jól kijöttünk. Jó csillagzat alatt született ez a film.
- Sokat instruált, vagy hagyott benneteket kibontakozni?
- Ő egy nagyon határozott ember, nagyon jól tudta, hogy mit akar ebből a filmből kihozni, és ez sokat segített abban, hogy nem volt töketlenkedés. Azt mondta nekem, hogy figyelj, tízből egyszer legyen jó és akkor meg vagyok elégedve.
- Egy ilyen erős karakterű ember, mint Eszenyi Enikő mennyire veszi ki a részét a forgatás alatt? Kibírja, hogy ne rendezzen?
- Elsősorban színésznőként volt jelen, de persze voltak ötletei. Mindenki beleszólt valamilyen szinten, mert egy adott jelenet szereplője, ha úgy érzi, hogy valami sántít a szövegben vagy nem illik a jelenetbe, vagy nincs ritmusa, akkor változtat rajta. Sokat variáltunk, ha úgy éreztük, hogy nem megfelelő. Azt mondják, hogy ezt így szokták, hogy nem ragaszkodnak görcsösen mindenhez, mert ha életszerűbb ötleted van, akkor azt bele kell tenni.

- Milyen a film fogadtatása eddig, mit hallottál?
- Még semmit, mert tegnap kezdték adni a mozikban. A „díszvetítésre” a szakma van meghívva. Én ott Eszenyivel ültem és az borzasztó, mert ugye ő szakmai szemmel nézi és csak a hibákat keresi, így mellette nem lehetett szórakozni. Én ugye magamat láttam, amihez nem vagyok hozzászokva és nem is szeretem. Akik viszont ismerősök voltak és ott ültek hátrébb, azok röhögtek rajta. Tegnap este azt hallottam, hogy az egyik vetítésen kitört a taps a végén… Nem lesz egyforma a fogadtatás. Mert ha kevesen vannak a nézőtéren, akkor nyilván nincs akkora röhögés.
- Én tegnap este láttam és nekem tetszett, azok fognak inkább csalódni, akik azért jönnek, mert azt hiszik, hogy két kitűnő stand upos egyvégtében nyomni fogja a poénokat.
- Ez nem az. Aki stand upot akar, az elmegy a dumaszínházba. Ez egy mozifilm két stand uposról. Lehetne ez két esztergályos is, csak az marhára nem érdekli az embereket. Hanem ez egy válságban lévő ötvenes ember és egy ifjú titán története. Az üzenete pedig az, hogy ketten könnyebb, csináljuk együtt. Ez most éppen aktuális társadalmi probléma, hogy széthullott, atomizálódott a társadalom és mindenki egyedül törtet, tipor. Pedig együtt könnyebb, mert a mammutot egyedül nem lehet felborítani.
- Félsz attól, hogy egyszer úgy jársz, mint Kalmár Tamás a filmben?
- Nem. Nekem nincs ilyen problémám, nincs életközépi válságom, karrierválságom sincsen. Tavaly 65 ezren nézték meg a műsoromat. Szóval nem, nem félek, inkább egyre több a rohanás. Az önálló műsorommal körbejártam az országot és most egy év után el kell dobni a régit és csinálnom kell egy másik másfél órás műsort. Nagyon durva a tempó, szerintem ilyen gyors még sose volt.

- Mi lesz, ha csökkenni kezd a nézőszám?
- Nem csökken, hanem nő!
- Na jó, de ha mondjuk hetven éves leszel és mégis csökkenni fog…
- Soha. Egyre több, mindig egyre nő! Huszonhatodik éve csinálom és egyre jobb, a nézők száma pedig csak nő.
- Helyes! Akkor ebben maradjunk, hogy ez így lesz még nagyon-nagyon sokáig.
Utolsó kérdés: mit üzensz a Vasváriaknak?
- Hogy ne igyanak a Keletiből vizet, mert az nem jó.
Juhászbori