Jelenlegi hely
Campuson innen és túl

Mivel tegnap megnyitotta kapuit, kezdjük a Campus Fesztivállal. Debrecen legnagyobb könnyűzenei eseménye idén is rengeteg jó koncertet ígér. Nem nagyon mondok újat azzal, hogy számos külföldi fellépő mellett ott lesz a hazai zenei élet apraja, nagyja is. Nem tervezem felsorolni őket, sőt, nem is emelek ki senkit, a linken szemezgethetsz kedvedre. Na jó, azért egy képpel mégis kiemelek. ;)
Ha már a fesztiváloknál tartunk, pénteken jelentik be az idei VIDOR Fesztivál programját. Igaz, még nem fújják a lufikat, még több, mint egy hónap múlva kezdődik, de a belépős előadásokra hamar el szoktak fogyni a jegyek. Hétfőtől kezdik árulni, figyeld a linket!
Hosszú idő után pénteken visszatérek a Móricz kertbe a RealMen koncertjére, amely 20 órakor kezdődik.
Majd tovasietek, mert egy másik esemény is vár. Tünde&Pila Voice&guitar a Labor Caféban 21 órától. Olyan jó képet raktak fel az eseményhez, hogy szívesen feltenném ide is, de mégis keresek egy másikat. ;)
A két kezdési időpont között félúton, 20:30-kor kezdődik a Grease a nyíregyházi Szabadtéri Színpadon. Sajnos grease-s képem nincs, de megoldásom igen. :)
A szombatot egy képpel kezdem,
majd leírom az eseményt-
Sóstói sárkányhajó verseny és “barkács bogrács” főzőverseny természetesen Sóstón, szárazon és vízen, azaz a tavon és a parton. Ja, és nem akármilyen, igazi koncertek is lesznek. Nem, nem lesz Kocsis Janika. :D
Azt gondolom, ez a jó hír megér mégegy képet, a program pedig a linken.
Ugyancsak szombati esemény az Amatőr Gokart Bajnokság IV. Futama a Rabócsiringen. Ez most bizonyosan kimarad nálam.
Vasárnap ismét a Rabócsiring csalogat, ezúttal Motoros Pályanapra. Rendkívül látványos, nézz be, ha kedveled a motorokat!
Ez a pár ajánlat jutott erre a hétre, remélem, találsz kedvedre valót.