Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Díjakkal tért haza a Móricz Zsigmond Színház társulata a POSZT-ról

A 2018. június 7-16-ig megrendezett XVIII. PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ, a POSZT versenyprogramjába 14 előadás került be, 7 nagyszínpadi és 7 kamaraszínházi. Ezek közül 4 budapesti, 5 határon túli, 5 vidéki társulat munkája, melyből az egyik a Móricz Zsigmond Színház által bemutatott Illatszertár című előadás volt, Mohácsi János rendezésében.
Örömmel adjuk hírül, hogy előadásunk elnyerte a Közönségzsűri különdíját, Horváth László Attila pedig a legjobb férfi alakításért járó Színészzsűri különdíját vehette át.

Fellinger Domonkos a közönségzsűri díjával
Vincze Bence, az Illatszertár című előadásunkról:
„…Tökéletesen elhelyezett formulák ezek, amik közelebb hozzák a nézőt a cselekményhez. Példának okáért vagy három perces tapsot kapott két érdekes és komikus szófordulat, az első, amikor a rendőr (Tóth Károly) megjegyzi, hogy „milyen faint ez a kirakat”, majd rá nem sokkal Árpád és a főnök párbeszédénél akadt meg a játék:
„– Majdnem meghaltál Árpi!
– Még mindig jobb, mintha majdnem túléltem volna főnök.”
Ezek a nevettető, ám mégis tökéletes precizitással elhelyezett poénok pedig rendkívül aktuálissá teszik a darabot, annak ellenére, hogy minden tekintetben hűen ábrázolja a 30′-as éveket.”
Az előadás alkotóinak, szereplőjének és a darab létrehozásában segédkező valamennyi közreműködőnek szívből GRATULÁLUNK!
Az Illatszertár című előadást június 20-án a Budapesti Városmajori Szabadtéri Színpadon mutatjuk be legközelebb.

Horváth László Attila a színészzsűri legjobb férfi alakításáért járó díjjal

2018 POSZT Díjátadó Gála
Móricz Zsigmond Színház