Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Kosik Anita, az énekes madár

Nagyon hideg van, Önök hősök, hogy kitartanak – dicsérte nagyszámú közönségét Kosik Anita a Bencs Villa udvarán, kabátja alatt is borzongva.
A harminc fok fölötti napközbeni hőség okán nem sokan sejthették, hogy a szabadtéri koncert nem langymeleg nyáresti kikapcsolódás lesz számukra, hanem szélfútta, hűvös időben végighallgatott és -tapsolt, a zord időjárást is gyakran elfeledtető tartalmas előadás.
Énekes madár címmel hirdette meg műsorát Kosik Anita, a Móricz Zsigmond Színház színművésze, de nem hagyományos dalestet hallottunk. Sokkal inkább egy gyönyörűen éneklő fiatal művésznő másfél évtizedet felölelő visszaemlékezését „zenei egyedfejlődésének” főbb állomásairól, dalokkal fűszerezve, többször felvillanó madár-motívumokkal.

Fotó: Kundri Tamás, Móricz Zsigmond Színház Énekes madár c. előadásából Kosik Anitáról
2013-2014 évad
Már a kezdet is rendhagyó volt, hiszen férje – és olykor énekes párja –, Gulácsi Tamás láthatólag alig tudta őt kicsalni a villából, hogy elkezdje műsorát. Persze ez egy színpadi geg volt, hogy hatásosabban adják elő a Bob hercegből a Hajnali dalt. Anita ugyanis nagyon szerette volna, hogy Tomi neki énekeljen a Bob hercegből.
A művésznő szavalt, Boldizsár Ildikó-féle mesét mondott, és persze sokat énekelt az est során, minden dalt egy-egy történettel vezetve fel - hiszen természetesen mindegyiknek története van. Az egy szál gitáros kezdettől (a What’s Up akkordjait ő maga pengette ezúttal is) a színművészetin énekelt népdalokon és sanzonokon át a jazzig számos stílusban villantotta fel jártasságát. Nem maradhatott ki a programból az Énekes madár (ebben a darabban mutatkozott be Nyíregyházán), a Carmen és a Chicago sem, elénekelte a Hair egyik gyönyörű dalát (Easy to be hard), de megidézte Ella Fitzgeraldot, Mary Zsuzsit (Mama), Dalidát és másokat is.

Fotó: Kundri Tamás, Móricz Zsigmond Színház Hair c. darabjából
2014-2015 évad
Mindeközben mesélt az őt ért hatásokról, érzésekről, érzelmekről, elmélkedett az élet dolgairól - és bíztatta a közönséget: ne féljenek dalolni, énekeljenek egymásnak, mert a zene, a dal nagyon fontos. A közel kétórás est során gyakran verődtek össze a tenyerek, bizonyítékául annak, hogy a közönség örömmel hallgatta Kosik Anitát mesélni és énekelni. A záró dal ismét egy duett volt Gulácsi Tamással, a ráadásban pedig a Chicagoból hangzott el az All that jazz, melyet szűnni nem akaró vastaps zárt le.
Kosik Anita magával ragadta a nézőket, ebben segítségére voltak zongorakísérői: Pelyhe Zsuzsa és Csernák Tibor is.
*
Augusztus végén a Bencs Villa is bekapcsolódik a VIDOR Fesztivál programsorozatába, 24-én Kezdhetek folytatódni címmel Petri György estet hallgathatnak meg Pál András és Rozs Tamás tolmácsolásában, 26-án L’ALCOOL POUR L’ART, avagy a teremtő mámor címmel Meta-produkció részesei lehetnek. 27-én telt ház várja Hajdú Stevet, 28-án VIDOR NOIR humorestre invitálják az érdeklődőket (Móricz Zsigmond rejtélyes világa nyomán). 29-én, csütörtökön Elmondom hát mindenkinek címmel Karinthy Frigyest idézik meg a villa falai között, Karinthy szerepében közkedvelt színművészünkkel, István Istvánnal.
Már ismertek a szeptemberi programok is: kihagyhatatlan estek várják az ősz első hónapjában is Önöket a Bencs Villában.
Kováts Dénes