Jelenlegi hely
A Móricz Zsigmond Színház a POSZT-on!

A Móricz Zsigmond Színház ismét ott lesz a Pécsi Országos Színházi Találkozón!
2012. június 7-16. között rendezik meg a 12. Pécsi Országos Színházi Találkozót, azaz a POSzT-ot. Az idei válogatók (Lőrinc Katalin táncművész, Rockenbauer Zoltán művészettörténész, a Színházi Kritikusok Céhe képviseletében Zappe László színikritikus és Bicskei István színész-rendező-koreográfus) március 5-én nyilvánosságra hozták az általuk legjobbnak ítélt 14 alkotás listáját, azokét, amelyek versenghetnek majd a szakma és a közönség díjaiért. A POSzT versenyprogramjában mindig helyet kap 2 határon túli színház előadása s a fennmaradó 12 helyért verseng valamennyi magyarországi színház idei összes produkciója.
A színházi szakma legrangosabb hazai megmérettetésére a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház is meghívást kapott. Az elmúlt színházi évadban bemutatott hazai és határon túli előadások megtekintése után a legjobbak közé választották Koccanás című előadásunkat, amelyet Tasnádi Csaba rendezett Spiró György művéből.
Színházunk a POSzT abszolút toplistáján is igen előkelő helyen szerepel. Az eddigi 12 fesztivál versenyprogramjába meghívott valamennyi előadás összesített listáján, a nemzetközileg is egyértelműen a világ egyik legjobb színházaként számon tartott budapesti Katona József Színház mögött, holtversenyben a második helyen állunk a Pécsi Nemzeti Színházzal és a Kaposvári Csiky Gergely Színházzal közösen!
1. Katona József Színház - Budapest - 14 előadás
2-4. Móricz Zsigmond Színház - Nyíregyháza - 9 előadás
Csiky Gergely Színház - Kaposvár - 9 előadás
Pécsi Nemzeti Színház - Pécs - 9 előadás
Fotók: Nagy Erzsébet, Karádi Zsolt