KulturSzalon

Ha nyár vége, akkor fesztivál. Ezt halljuk mindenhonnan, és ezt igyekszünk megélni – akkor is, ha már a nyári szabadságunk ideje lejárt; kicsit nyújtani szándékozván a pihenéssel, kikapcsolódással tölthető időszakot.

Idén augusztus utolsó hetében minden napra számos programot kínált a Vidámság és Derű Országos seregszemléje Nyíregyházán és további huszonnyolc Szabolcs megyei településen. Korosztálytól, érdeklődési körtől és persze attól függően, hogy a nap mely szakát tudtuk szórakozásra szánni, válogathattunk a legkülönfélébb élményt nyújtó események között. Bábszínháztól fotókiállításon és külön gyermekeknek, illetve felnőtteknek szóló irodalmi felolvasásokon, humoresten át válogatott filmekig és színielőadásokig, élőzenés koncertekig mindent láthattunk, amire csak „vevők” voltunk. És nem feltétlenül pénzért, mivel ezúttal is biztosítottak ingyenes előadásokat.

Én megtestesítem azt a személyiségtípust, akiben az egymástól legtávolabb álló stílusok szeretete is megfér. De az adott szombaton csak jókedvet idéző dolgokra vágytam, semmi dráma vagy tragédia. Így két előadásra látogattam el: előbb egy irodalmi paródiaesten vettem részt, majd a Dumaszínház egyik humoristáját hallgattam meg.

Előbbire még a délutáni hőségben érkeztem(-tünk), amit egy adag fagyival igyekeztünk enyhíteni általam invitált kedves csoporttársnőmmel – nem túl sok sikerrel. A kinti napfényt a Művészstúdió lámpái ontotta világítás váltotta fel, mit sem enyhítve az izzasztó levegőtlenséget. Ez azonban semmit nem vont le a beszélgetések és felolvasások minőségéből. Számomra azért kedves ez az előadás, mert a három szerző közül az egyik főiskolai tanárom. A paródiák írói egyben a Vörös Postakocsi folyóirat szerzői is. Ezúttal két Kosztolányi Dezső által írt jelenetet, és egyet a Harry Potterből figuráztak ki. Rendkívüli hatást értek el azzal hogy a gondosan megfogalmazott, papírra vetett irományt a Móricz Zsigmond Színház fiatal színészei olvasták fel.

Merőben más volt – már a hűvös nyári estéből belépve – a jóval nagyobb és zsúfoltabb teremben hallgatni egy önmagát „közepesen ismertnek” nevező humoristát. Ő a saját maga által kitalált vezérfonalon keresztül feltehetően legalább részben spontán mondandót szült a világ és hazánk aktualitásairól, amit más helyzetekben korántsem tartunk megmosolyogtatónak. Még jó, hogy az ilyen gondolatvilágú emberek által elviselhető lesz a valóság… Csak azt tudnám, hogy lehet negyvenöt percen keresztül megállás nélkül csinálni ezt…

Mindkét tevékenység kétségkívül nem kis tehetséget igényel. És bár két külön műfaj az irodalom fantáziavilága illetve a napjaink tragédiáját komédiává szelídítés, céljukat ugyanúgy elérték: élveztem a rám zúdított szavak özönét, megkaptam a nevetésadagom.

S ha már nyár és fesztivál, a következő napon megtetéztem némi nyalánksággal, Szerencsen a Csokifesztivál keretében. De ez már egy másik történet…

Nagy Melinda írása