Jelenlegi hely
A plágium szellemi lopás
Zöldi László október 4.-én megjelent Szellemi lopásnak számít-e a plágium? című írására szeretnék reagálni. Megtisztelő, hogy mielőtt kifejti véleményét a Dolhai József honlapunkon megjelent írásáról, előtte említést tesz rólunk. Külön megtiszteltetésnek vesszük - attól eltekintve, hogy tanár úrnak a KulturSzalonon napi rendszerességgel jelennek meg írásai - reggeli szokásai közé tartozik portálunk kínálatának áttekintése.
A miskolci egyetem politikatudományi intézete a plágium magyarországi történetéről rendezett vitát, amelyen Dolhai József részt vett majd tudósítását elküldte hozzánk. Az előadás minden bizonnyal érdekes volt, és tanár úrhoz hasonlóan én is "Szívesen ismerkedtem volna részletesebben is Kazinczy Ferenc és Kölcsey Ferenc késhegyig menő, de csupán futólag érintett plágium-vitájával." A plágiumhoz való hozzáállásom viszont József megítéléséhez áll közelebb, ezért nagyon fontosnak tartom a szellemi alkotások jogi védelmét. Tanár úr úgy véli, hogy az istenhívők engedékenyebben ítélik meg a plágiumot, mert "a bibliai teremtésmítosz szellemében abból indulnak ki, hogy eredeti gondolatai csak Ádám ősapánknak lehettek." Nem tartom magam hitetlennek, de ezzel a magyarázattal egyáltalán nem értek egyet.
A plagizálás egy olyan cselekedet, amikor valaki az eredeti szerző munkáját a saját publikált munkájában, hivatkozás, forrás megjelölés, szerzői engedély nélkül felhasználja, sőt azt a sajátjaként tünteti fel. Tehát ez a tett szellemi lopás, ami számomra a tárgyi lopás bűncselekményével egyenértékű. Talán sokan vannak, akik nem hisznek nekem, ha azt állítom, hogy én még soha nem loptam semmit. Nem kell elhinni, a légyeg, hogy a lelkiismeretem tiszta. Úgy gondolom, hogy azért kezelem ilyen szigorúan a lopást, mert számomra mindennél erkölcstelenebb cselekedet. Kevés dolog van, amiért annyira mérges tudok lenni, mint amikor megtudom, hogy valaki valakitől ellopott valamit. Az sem számít mentségnek, ha a tolvaj azért lopott, hogy megéljen. Mert akit meglopott, az általában megdolgozott a tárgy megszerzéséért, a szellemi termék, ötlet megvalósításáért. Mindezek ellopásához senkinek sincs joga és elfogadható magyarázata. Tehát a plágium szellemi lopás.
Csonka Edit írása