A Jurij zenekart a nyíregyháziak már ismerik, a 2001 februárjában alakult zenekar tagjai is nyíregyiek. A négytagú csapat Polák Péter (gitár, ének) Karsheh Nabil (dob) Gutyán Ádám (basszusgitár) gimnáziumi és egyetemi ismeretségéből jött össze.
A világ végén egy új zenekar mutatkozott be az Y2K-ban a Made in China, Endresz Lászó, Határik Zoltán, Himics Péter, és Sályug Attila személyében.
A péntek esti koncertekről a perme.hu-n olvashattok.
A 2005-ben alakult alternatív rock zenekar tagjai: Kerekes Gergely (gitár), Hock Zoltán (basszusgitár), Hock Attila (dob), Győrffy Gyula (billentyűs hangszerek), Likó Marcell (ének, gitár). Első stúdióalbumuk 2006-ban jelent meg Rózsikámnak digitálisan címmel, majd két év elteltével újabb lemezt adtak ki Egy éjszaka Bohémiában címmel, amit 2010-ben a Fénystopposok című album követett.
Alvin és a Mókusok a legújabb, Bátorság, nyújtott kéz című albumukat mutatták be december 7.-én pénteken, Nyíregyházán az Y2K-ban. Az új dalok mellett természetesen régi kedvencekre is pogózhatott a közönség.
Elővételes jegyárusítás december 3.-tól a helyszínen, az Y2K-ban (Nyíregyháza, Géza u. 8-16. (a Buszacsa oldalában)).
A "Bátorság, nyújtott kéz" készítése kapcsán, közel a zenekar fennállásának 20. évfordulójához, egy olyan lemezt terveztünk, amin egyszerre ötvöződik a modern hangzás a régi stílussal.
Jegyek: kizárólag a helyszínen válthatóak 1200 HUF-os áron
"Az Intim Torna Illegál belülről és kívülről is megmozgat. A tagok közül (Kiss Sándor, Nádasdi János, Gálos Ádám, Dorogi Péter) mindannyian többszörösen körbejárták a Föld nevű kék-bolygót, megannyi kultúrával és emberrel találkoztak és közben sokat zenéltek....
A nyári szünet után az Y2K-ban október 6.-án a Supernemmel indult az "évad". Előzenekarként a 2009 őszén alakult Carbovaris játszott, akik zenéjükben ötvözni próbálják a Beatles óta hódító brit gitárzenét, valamint az egyszerű pop-rock számok báját.
Szombaton az Y2K-ban a zenekar régebbi és új számaira egyaránt tombolt a közönség. Nézzétek meg a koncerten készült fotókat.
Helyszín: Y2K, Nyíregyháza, Géza u. 8-16. Időpont: 2012. október 6. Kezdés: 21:00
Jegyár: elővételben: 1200 HUF
helyszínen: 1500 HUF
jegyek kaphatók elővételben okt.01-től, illetve a koncert napján 21:00h-ig a helyszínen!
A Supernem végérvényesen bebizonyítja, hogy ott van a helye Magyarország legfontosabb zenekarai között. Mert a Tudományos Fantasztikus Pop már nemcsak lemezcím, de egyszersmind a zenekar saját stílusa is, és az album címadó dalának, valamint a Hova megy, Ki? c. dalnak is köszönhetően, amelyek a Petőfi Rádió slágerlistáján hónapokig helyet biztosítottak a zenekarnak, afféle supernemes védjeggyé vált.
A 2006-os Humanual lemez már az „újkori” Brainst idézi, ekkor csatlakozott ugyanis a zenekarhoz MC Columbo, és vele készült el a következő, Top Shotta című 2008-as album is, amely egy olyan stíluskavalkádot hozott – drum and bass, hip-hop, rock, ragga –, amely élőben rendkívül hatásosan szólal meg, és aminek köszönhetően a Brains az ország egyik legizgalmasabb koncertzenekarává nőtte ki magát.