November 19-én 17.30-tól Gyarmati Fannira és Radnóti Miklósra emlékeznek a Bencs Villában „Mióta készülök, hogy elmondjam neked…” címmel. Az est középpontjában ezúttal a társ és feleség, Gyarmati Fanni áll.
Tétova óda, Levél a hitveshez, Hetedik ecloga…Van-e, ki e költeményeket nem ismeri?
Nagyon hideg van, Önök hősök, hogy kitartanak – dicsérte nagyszámú közönségét Kosik Anita a Bencs Villa udvarán, kabátja alatt is borzongva.
A harminc fok fölötti napközbeni hőség okán nem sokan sejthették, hogy a szabadtéri koncert nem langymeleg nyáresti kikapcsolódás lesz számukra, hanem szélfútta, hűvös időben végighallgatott és -tapsolt, a zord időjárást is gyakran elfeledtető tartalmas előadás.
Énekes madár címmel hirdette meg műsorát Kosik Anita, a Móricz Zsigmond Színház színművésze, de nem hagyományos dalestet hallottunk. Sokkal inkább egy gyönyörűen éneklő fiatal művésznő másfél évtizedet felölelő visszaemlékezését „zenei egyedfejlődésének” főbb állomásairól, dalokkal fűszerezve, többször felvillanó madár-motívumokkal.
Április 16-án „Sem emlék, sem varázslat…” című önálló esttel lépett színpadra Oberfrank Pál Jászai-díjas színművész, rendező, a Veszprémi színház igazgatója.
„Szülőföldet akartam írni magamnak, mintha csak úgy volna az, hogy írunk egyet, amikor arra van szükség, hogy legyen, vagy lett volna. Senki sem találhat ki magának szülőföldet a semmiből, mindenki hozott anyagból dolgozik.” – nyilatkozta Vida Gábor az Egy dadogás története c. regényéről. Ez a hozott anyag ebben a remek regényben Vida Gábor életrajza, amelybe beletartozik édesapja és édesanyja élettörténete mellett az előző nemzedékek históriája és Erdély történelme is. Az Egy dadogás története így lesz egy írói pályakép, egy térségnek és magának az önéletrajziságnak is a fantasztikus regénye. A regény és írója tavaly a széppróza kategóriában kétszeresen nyerte el a Merítés-díjat, hiszen megkapta a zsűri- és a közönségdíjat is.
Nagyon sokan voltak kíváncsiak V.Kulcsár Ildikóra a Bencs Villa tegnap esti rendezvényén. A Nők Lapja munkatársával, a tizenegy kötetes íróval Kováts Dénes beszélgetett. A középiskolai tanár, családi mediátor munkásságát a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével jutalmazták.
Krúdy Gyula születésének 140., halálának 85. évfordulója alkalmából a Bencs Villa újabb irodalmi programjának keretében idézzük meg jeles írónkat. Nyíregyházán sokan emlegetik úgy: a mi Krúdynk, így az emlékezés is kissé szubjektív lehet.
Négy nyíregyházi költő és író egy asztalnál – nem csak irodalombarátoknak! Nagy Zsuka, Kováts Judit, Antal Balázs és Csabai László lép a Bencs Villa pódiumára a Bencs irodalmi estek keretében október 2-án, kedden 19 órától.
Többek között arról is beszélnek majd, hogy hangulattól függ-e, milyen műfajban alkotnak, vagy tudatos döntés következménye? Kiderül, mi motiválja őket a témaválasztásban, s vajon valóban az utcán hever-e a megírandó vers vagy próza alapja? A címválasztás könnyűsége és nehézsége éppúgy szóba kerül majd, mint az a kérdés: vajon halhatatlan-e Szindbád, a detektív. Kérdés nem marad megválaszolatlan – ezt is ígéri a házigazda, Kováts Dénes. A szerzők természetesen fel is olvasnak írásaikból.
A nyíregyházi Bencs Villában egy képzeletbeli, világkörüli utazásra invitálnak a szervezők. Az est programja két részből áll. Az első részben Dr. Bálint Zoltán és dr. Bálintné Kiss Beáta úti beszámolójának lehetenek részesei, majd az est második felében Dr. Hajdu Zsanett tart előadást dél-amerikai útjáról. A belépés díjtalan. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
Helyszín: Bencs Villa, Nyíregyháza, Sóstói u. 54. Időpont: 2015. május 29. Kezdés: 17:00
Hétfőn Ratkó-műsorra várja Önöket a Bencs Villa, szerdán délután pedig a Móricz Zsigmond Könyvtárban beszélget a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke Dupka Györggyel, aki jelenleg Kárpátalja egyik legismertebb és -elismertebb szerzője.
Reneszánsz muzsikával vár minden érdeklődőt Tokodi Gábor lantművész és Jäger Éva énekes. Az est folyamán bemutatkozik a Simonyi Óbester Magyar Szablyavívó Iskola.